Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Átadták az első magyarországi nátrium-kén alapú akkumulátort a MTA Központi Fizikai Kutatóintézet csillebérci telephelyén kedden.

Kedden, július 9-én kezdődik és a tervek szerint csütörtökig tart a főpolgármester-választás érvényes szavazatainak újraszámlálása, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) várhatóan pénteken dönt az eredményről – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI-vel hétfőn.

Az idei nyáron a megszokotthoz képest is több a fogyasztói panasz a légi közlekedésben, ezért a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) felhívja a légitársaságok figyelmét, hogy az utasok jogainak érvényesülése érdekében tartsák be az Európai Unió hatályos jogszabályait.

Budaörs, 2024. június 28. (Budaörsi Infó / mti) – A Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) szabadkártyájával együtt hét kvótát szereztek a magyarok a párizsi olimpiára, így a vegyes csapatversenyben is indulhatnak. Budaörsről Ungvári Attila (81 kg, Budaörsi SC) lesz ott Párizsban.

2024. június 27. – Mintegy 200 helyszínen, főként Pest, Komárom-Esztergom és Somogy vármegyében volt szükség tűzoltói segítségre az átvonuló vihar miatt – közölte ma reggel a katasztrófavédelem.

A magyar labdarúgó-válogatott Skócia 1-0-s legyőzésével megszerezte a németországi Európa-bajnokság A csoportjának harmadik helyét, és a továbbjutása kedden vagy szerdán dől el.

Katzenbach Andrea lett Magyarország Szépe, a két udvarhölgynek Cseh Jázmint és Horváth Alexandrát választotta a szakmai zsűri – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája 23-án vasárnap este az MTI-vel.

Komolyzenei hangversenyeknek a világ élvonalába tartozó szólistái lépnek fel a Kaposfesten, amelyet augusztus 12. és 18. között tartanak Kaposváron – közölték a szervezők az MTI-vel.

Ingyenes, egész napos programmal várják az érdeklődőket június 29-én, szombaton a belvárosban és a Városligetben a Szekérfesztiválon és az India Fesztiválon.

A világon elsőként koponyába ültetett mélyagyi elektromos stimuláló eszközzel kezelik egy gyermek epilepsziás rohamait Angliában.

2024. június 22. (mti) – Szombaton éjszaka Múzeumbuszokkal és MOL Bubival érdemes megközelíteni a Múzeumok éjszakája helyszíneit – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.