Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

A GKI szerint a világgazdasági körülmények romlása és az EU-transzferek serkentő hatásának kifulladása 2020-ra markáns lassulást valószínűsít a magyar gazdaságban. A gazdaságkutató prognózisa szerint a GDP a tavalyi 5,1 százalék után idén 4,3, jövőre pedig 2,7 százalékkal nő.

Idén is lesz emlékkoncert a nemzeti gyásznapon, hétfőn, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 63. évfordulóján.

Egy nagyjából az i. e. 2000-ből való, rituális célokat szolgáló építmény maradványait fedezte fel egy régész a délnyugat-angliai Deani erdőben.

Vasárnap Luxemburgban megtartották a 2021-es kolozsvári asztalitenisz csapat Európa-bajnokság selejtezőjének sorsolását, a magyar férficsapat Finnországgal és Skóciával, a női együttes pedig Svédországgal és Szlovákiával kerül azonos csoportba.

A Zseblopási Alosztály nyomozói és a belvárosi rendőrök három román nőt, és hat román férfit fogtak el Budapest belvárosában, akiket csalással gyanúsítanak.

Az 55-64 éves korosztály foglalkoztatásában még sok tartalék van, őket képzésekkel, továbbképzésekkel lehetne jobban bevonni a munkaerőpiacra – mondta Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár egy szombat reggeli tévéműsorban.

Várhatóan 2021-ben veheti birtokba a nagyközönség a Fővárosi Állat- és Növénykert új területein készülő 5 hektáros Pannon Parkot – közölte az intézmény az MTI-vel.

Három ütemben, a világ egyik legnagyobb teherszállító repülőgépével szállítják ki a jövő évi világkiállítás helyszínére a Magyar Pavilon szerkezeti elemeit – tájékoztatta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-t.

Egész napos kortárs zenei fesztivált tartanak a Hallgatás napja címmel november 10-én a Budapest Music Centerben (BMC).

Novembertől nem szerepelhetnek vadállatok a szlovákiai cirkuszokban és más szórakoztató nyilvános rendezvényeken – jelentették szlovákiai hírportálok.

(Budaörs, 2019. október 29. – Budaörsi Infó) – Több mint szász alkotás szerepel a 2019-es Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztiválon, amelyet október 30. és november 2. között rendeznek meg Budaörsön – közölték a szervezők.

(Budaörs, 2019. október 28., Budaörsi Infó) – A Budaörs 3-0-s győzelmet aratott idegenben a labdarúgó NB II 14. fordulójának vasárnapi játéknapján.