Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Magyar ökológusok is részt vettek annak a tanulmánynak az elkészítésében, amely kimutatta, hogy az európai őserdők, öreg erdők szénmegkötése sokkal nagyobb, mint korábban gondolták. Európa erdői akár évi 309 megatonna szén-dioxidot is meg tudnának kötni, ha hagynák azokat visszavadulni.

Péntektől esténként várhatóan szabad szemmel is megfigyelhető lesz a nyugati égbolton feltűnő C/2023 A3 (Tsuchinshan-ATLAS) üstökös. A Svábhegyi Csillagvizsgáló ebből az alkalomból több programmal is várja az érdeklődőket – közölték a szervezők október 8-án az MTI-vel.

John Hopfield és Geoffrey Hinton a mesterséges intelligencia történetének kulcsfigurái, ősatyjai, akik a fizika tudományából vett megközelítéssel olyan módszereket dolgoztak ki, amelyek a mai gépi tanulás alapjait adják, és amelyek eredményeként gyökeresen átalakult az életünk – mondta az MTI-nek Csabai István fizikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagja.

Világhírű magyar tudósok munkásságát gyűjti egybe a Várkert Bazár Heuréka! A magyar géniusz nyomában elnevezésű, kedden megnyílt szabadtéri tárlata.

2024 meghatározó év lesz a mesterséges intelligencia (MI) szabályozásában – mondta Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a Humans in charge 2024 – Indítsuk újra a felelős MI-t! című nemzetközi konferencián október 7-én Budapesten.

Meglőttek egy tiltott határátlépésen és falopáson tetten ért román állampolgárt a bolgár határőrök a Duna egy Bulgáriához tartozó szigetén, Turnu Magurele (RO), illetve Nikápoly (BG) térségében – közölte pénteken a román határrendészet.

(Budaörs, 2024. október 5. – Budaörsi Infó / mti) Novemberben és decemberben játssza hazai mérkőzéseit a Budaörsi SC a női asztalitenisz Bajnokok Ligája második csoportkörében.

Elfogtak a rendőrök egy férfit, aki a gyanú szerint megfenyegetett egy taxist, majd elrabolta az autóját – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon pénteken.

Lezárják a főváros IX. kerületének egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt szombaton, a korlátozások érintik a Rákóczi híd és a Déli összekötő vasúti híd forgalmát is.

Olyan inkubátor fejlesztésén dolgoznak a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Humánreprodukciós Nemzeti Laboratóriumban, amely az embrió által kibocsátott fotonok alapján képes kiválasztani a legéletképesebbet, ezzel is növelve a beültetés sikerét – közölte a PTE hétfőn az MTI-vel.

Oldószer gyulladt meg hétfőn reggel az Egis Gyógyszergyár Zrt. Keresztúri úti telephelyén, a tűzeset következtében két ember megsérült – közölte a gyógyszergyár az MTI-vel.

(2024. szeptember 24. – Budaörsi Infó) A város honlapjának közlése szerint az Adóiroda zárva tart szeptember 24-én, kedden Budaörsön.