Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Kedden ismerteti a kormány tervezett strukturális reformjait Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter. Az MTI úgy tudja, a tárcavezetők a Széll Kálmán Alapítvány délelőtt 11 órakor kezdődő budapesti rendezvényén jelentik be az átalakításokat.

A Kormányzati  Ellenőrzési Hivatal  (Kehi) visszamenőleg vizsgálhatja  a magánnyugdíjpénztárak gazdálkodását és a működési költségeiket; jövő tavasztól létrejöhet az egyéni tb-számla. Az Országgyűlés hétfőn 296 igen és  58 nem szavazat mellett fogadta el az ezeket szabályozó, a Nyugdíjreform  és Adósságcsökkentő Alappal, valamint  a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvények módosításáról szóló törvénymódosítást.  A jogszabály felhatalmazást ad a […]

Korábbi döntését korrigálva, öt civil szervezet támogatását emelték meg a képviselő-testület február 23-án tartott ülésén. Arról is döntöttek, hogy a Városi Ifjúsági Klubot a jövőben a Budaörsi Játékszín üzemelteti.

Szankciós intézkedéseket fogadott el hétfőn az Európai Unió Líbia ellen – jelentette be Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter  Brüsszelben. A büntetőintézkedések először is fegyverszállítási tilalmat jelentenek, beleértve a rendészeti felszerelések, tömegoszlató eszközök szállításának tilalmát is. Másfelől uniós vízumtilalmat és vagyonbefagyasztást mondanak ki Moammer Kadhafira, családtagjaira, valamint munkatársainak egy bizonyos körére nézve. Fellegi az EU-országok energiaügyi […]

Budaörs Város Önkormányzata kiírta a 2011. évre szóló pályázatát a helyi társadalmi szervezetek és alapítványok támogatására. A pályázatokat 2011. március 31-éit lehet benyújtani. A polgármesteri hivatal munkatársai 2011. március 10-én 17 órától pályázati tájékoztatót tartanak.

Az arab világ átalakulásával indokolta kormánya átalakítását Nicolas Sarkozy francia államfő vasárnap esti rövid televíziós beszédében, miután a bukott tunéziai rezsimmel kapcsolatokat ápolt külügyminisztere, Michel Alliot-Marie, a délután folyamán benyújtotta lemondását. Külügyminisztere menesztésével az elnök annak a több mint egy hónapja tartó médiabotránynak kívánt véget vetni, amelynek során a francia diplomáciát passzivitással, illetve az arab […]

Magunknak használunk azzal, ha nem mosolygunk mindenkire kényszeredetten – derítette ki egy amerikai pszichológus. Brent Scott pszichológus az Egyesült Államokban él, ahol a buszsofőröknek főnökeik utasításba adják a kötelező mosolygást. Ezért Scott két hétig figyelte meg a buszvezetőket napi munkájuk során – írja a Die Welt című német lap internetes kiadása. A sofőrök intenzív megfigyelése […]

A Harvard Egyetem alapítványa a 2011 előadója díjjal tüntette ki szombaton Shakira kolumbiai énekesnőt. “Kimagasló kreativitásáért és jótékonykodásáért érdemelte ki” az énekesnő az amerikai egyetem elismerését – hangoztatta a szombati díjátadón S. Allen Counter, az alapítvány igazgatója.

A király beszéde kapta vasárnap a legjobb filmért járó elismerést a 83. Oscar-díjkiosztó gálán a Los Angeles-i Kodak Színházban. A film további három aranyszobrot kapott: a legjobb férfi főszerepért Colin Firth, a legjobb rendezésért Tom Hooper, a legjobb eredeti forgatókönyvért pedig David Seidler vehette át az Oscar-díjat. A legjobb női főszereplő Natalie Portman lett a […]

Nem sokkal este 8 óra után megérkezett Líbiából az a repülőgép, amely az ott rekedt magyar állampolgárokat hozta haza – jelentette az MTI helyszíni tudósítója Ferihegyről. A Malév-géppel 10 országból 96 utas érkezett, köztük 24 magyar. A visszatérőket Martonyi János külügyminiszter és Hende Csaba honvédelmi miniszter fogadta. A repülőtéren közel 50 újságíró várta a Tripoliból […]

Arany Málna-díj: Az utolsó léghajlító volt a legrosszabb film 2010-ben Öt Arany Málna-díjat is elnyert Az utolsó léghajlító című fantázia akciófilm a vasárnap virradóra Los Angelesben megrendezett díjkiosztó gálán, amelyen az elmúlt év legrosszabb filmalkotásait és alakításait díjazták. Az utolsó léghajlító kapta a legrosszabb filmért, a legrosszabb rendezésért és a legrosszabb forgatókönyvért odaítélt díjakat, a […]

Mohamed Gannúsi tunéziai miniszterelnök vasárnap a televízióban bejelentette lemondását. A bejelentést megelőzően heves összetűzések voltak Tuniszban az átmeneti kormány ellen tüntetők és a tunéziai rendőrség között, s legalább hárman meghaltak, tucatnyian pedig megsebesültek. Helyi lakosok szerint vasárnapra virradó éjjel lövések is dördültek a fővárosban, s a belváros felett helikopter járőrözött az éjjel, reggelre viszont enyhült […]