Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Tavaly 39,9 millió külföldi látogató érkezett Magyarországra, 1,8 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban, s az összes fogyasztásuk is csökkent 0,8 százalékkal, 1.190 milliárd forintra – közölte a Központi Statisztikai Hivatal szerdán az MTI-vel. A külföldre látogató magyarok 658 milliárd forintot költöttek, 14,7 százalékkal kevesebbet mint 2009-ben.

Újabb történelmi csúcsra drágultak Magyarországon az üzemanyagok azt követően, hogy a Mol bruttó 5 forinttal emelte a 95-ös benzin és ugyancsak 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán. Az emeléssel a benzin átlagára 369-370 forintra, a gázolajé pedig 367 forintra nő.

Arn Gréta három játszmában, maratoni csatában nyert a hatodik helyen kiemelt olasz Sara Errani ellen a 220 ezer dollár összdíjazású mexikói keménypályás női tenisztorna nyolcaddöntőjében.

Mások mellett a Pulp, az Interpol, Gogol Bordello, a Chemical Brothers, a Skunk Anansie, a Hurts, a Judas Priest, a Motörhead és az AfroCubism is fellép az idei Sziget fesztiválon; a két szabadtéri nagyszínpaddal bővülő rendezvényt idén augusztus 10. és 15. között tartják. Eljön a Szigetre a tavalyi brit zenei díjátadón az év legjobb férfi […]

Az MSZP országos elnöksége és parlamenti képviselőcsoportja szerint az Orbán-csomag nem tartalmaz semmilyen strukturális reformot, abban csupán megszorítások és adóemelés, azaz pénzbehajtás szerepel. Mesterházy Attila pártelnök az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében ismerteti, hogy az MSZP országos elnöksége és parlamenti képviselőcsoportja együttes informális ülést tartott, amelynek témája a kedden bejelentett Orbán-csomag volt. A politikus közleményében kifejti: […]

A líbiai kormányellenes tüntetések elleni fellépések halálos áldozatainak száma elérte a 6 ezret, ebből csak Tripoli városában 3 ezren vesztették életüket – közölte szerdán Párizsban az Emberi Jogok Líbiai Ligája nevű szervezet szóvivője. “Az áldozatok száma az egész országban 6 ezer, amelyből 2 ezren Tripoliban, 2 ezren Bengáziban, ezren pedig más városokban”, Zavíjában vagy Zentenben […]

Rendeletet alkotott a kormány az otthonszülés szabályairól – közölte a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülése után az MTI-vel. Nagy Anna elmondta: a jogszabály mindaddig megengedi a szülés helyszínével kapcsolatos választást a várandós kismamáknak, amíg az nem veszélyezteti a gyermek életét.

Gyógyszertárak Riedl Patika I. 2040 Budaörs, Budapesti út 105. (23) 440-255

“Magyarok a világ börtöneiben” címmel készül dokumentumfilm egy bolíviai újság értesülései szerint, a stáb a San Pedro intézetben 2009 óta raboskodó Tóásó Előddel is interjút akar készíteni. Az HBO produkció magyar munkatársai Banai Tibor Péter rendező vezetésével már megérkeztek La Pazba – írt a Los Tiempos című újság internetes kiadása, amely úgy tudja, a stáb […]

Naponta ezer új végrehajtást kezdeményeztek a közműcégek és a telefontársaságok 2011. január 1. és február 21. között – írja a Magyar Nemzet a keddi lapszámban a Magyar Országos közjegyzői Kamara elnökére hivatkozva. Tóth Ádám a lapnak elmondta, hogy ebben az időszakban 81 ezer fizetési meghagyás, azaz a tartozások behajtásához szükséges dokumentum kiállítását kérték.

Az ál-cserepesteknősök nem csupán a Föld mágneses terének erősségét ismerik fel, hanem az erővonalak Földdel bezárt szögét is – derítették ki amerikai biológusok. A két adatból pedig egyfajta mágneses ujjlenyomatot határoznak meg, amely jellemző az egyes régiókra. Így határozzák meg az állatok helyzetüket. A tengeri teknősök egész óceánokat szelnek át. Eddig rejtély volt, miként képesek […]

A londoni Trafalgar téren rendezik meg a legutolsó Harry Potter-film július 7-i világpremierjének vörös szőnyeges sztárparádéját – jelentette be a brit főváros polgármestere. A történelmi Trafalgar tér jóval nagyobb és alkalmasabb erre a célra, mint a londoni mozipremierek megszokott színtere, a Leicester tér, ahova a sztárok a seregszemle után vonulnak majd át a díszbemutatóra.