Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Három magyar idegtudós, Somogyi Péter, Freund Tamás és Buzsáki György kapta megosztva az egymillió euró összdíjazású “Agy-díjat” (The Brain Prize) a memória-folyamatokban kulcsszerepet játszó agyi ideghálózatok feltárásáért – jelentette be pénteken a dániai Grete Lundbeck Európai Agykutatási Alapítvány.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelő bizottsága megállapította, hogy a jegybank bérgazdálkodása nem felel meg a nemzetközi gyakorlat szerint a nemzeti bankoktól elvárható gondos és körültekintő magatartásnak – mondta Járai Zsigmond, az MNB felügyelő bizottságának elnöke. Járai elmondta: az fb egyebek között a bérgazdálkodási kérdésekkel foglalkozott.

Életét vesztette a nyugat-líbiai az-Závijában a helyi lázadók vezetője a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erőkkel vívott harcokban, amikor ez utóbbiak pénteken megpróbálták visszafoglalni a várost – közölte a lázadók szóvivője. Juszef Sagan szóvivő a brit hírügynökségnek telefonon elmondta, hogy katonai parancsnokuk elesett Harsában, az-Závija elővárosában, s a helyére új vezetőt neveztek ki.

A nagydíjért indul Miklauzic Bence A zöld sárkány gyermekei című alkotása a pénteken kezdődő Szófiai Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol Fliegauf Benedek, Kocsis Ágnes és Mundruczó Kornél legújabb filmjeit is vetítik – közölte a Magyar Filmunió. A filmes szervezet tájékoztatása szerint Bulgária elsőszámú nemzetközi filmes eseménye több mint 200 mozgóképet vonultat fel a világ legfrissebb filmtermésének javából; […]

Moammer Kadhafi líbiai vezető és az Arab Liga is elfogadta azt a béketervet, amelyet Hugo Chávez venezuelai elnök terjesztett elő az észak-afrikai országban keletkezett válság megoldására – közölte csütörtökön az al-Dzsazíra arab hírtévé. A liga főtitkára cáfolta, hogy a szervezet már elfogadta volna a tervet. A venezuelai kormány szóvivője korábban közölte: Chávez elnök már tárgyalt […]

Az érintettek nagy többsége még nem nyilatkozott, hogy mi legyen a nyugdíjhozamuk sorsa. Ők márciusban kapnak értesítést pénztáruktól.

Még csütörtökön benyújtja a fideszes Heintz Tamás a nemdohányzók védelméről szóló kormánypárti törvényjavaslathoz azt a módosító indítványát, amellyel megtiltaná a dohányzást azokban a gépkocsikban, amelyekben 18 éven aluli gyermek is utazik – tudta meg az MTI fideszes forrásból.

Újabb csúcsra emelkedett világszerte az élelmiszerek ára februárban az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete szerint. A FAO csütörtökön nyilvánosságra hozott élelmiszerár-indexe 2,2 százalékkal 236 pontra emelkedett. Ezzel az immáron nyolcadik hónapja egyfolytában emelkedő mutató 1990. évi bevezetése óta most a legmagasabb.

Ismét bombázták csütörtökön a líbiai légierő harci repülőgépei Adzsdabíja és Brega városát, a keleti Bengázitól délre. A támadásoknak több halálos áldozata van, egyelőre nem tudni, mennyi – jelentette Marosi Antal, az MTI Hírcentrum tudósítója.

A tb-rendszerbe átlépő magán-nyugdíjpénztári tagok legkésőbb augusztus végéig kézhez kaphatják az őket esetlegesen megillető reálhozamot. A kormány azt szeretné, ha a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata minél gyorsabban lezárulna – közölte Selmeczi Gabriella.

Ákos, Kowalsky meg a Vega, a Bin-Jip, Nikola Parov és a Rendhagyó Prímástalálkozó című produkció is Fonogram-díjat kapott a magyar zenei gálaesten szerdán a Millenáris Teátrumban. Az év hazai dala Tabáni István Gyönyörű szép című száma lett, az életműdíjat Szörényi Levente és Bródy János kapta.

Két éven belül, 2012-ig remélik megtalálni az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) tudósai az “isteni” részecskét, a más részecskék tömegéért felelős Higgs-bozont. A világ legnagyobb kísérleti berendezése, a CERN nagy hadronütköztetője (LHC) Genf mellett, a francia-svájci határon 100 méter mélyen, egy 27 kilométeres, 3 méter átmérőjű alagútban üzemel, ahol a csaknem a fény sebességére felgyorsított, […]