Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

A héten 32. alkalommal rendezik meg a Műegyetemi Állásbörzét, a rendezvényen 145 kiállító cég képviselteti magát, főleg a műszaki, gazdasági és az informatikai területről – tájékoztatta Műegyetemi Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. az MTI-t, hétfőn.

A két pasi meg egy kicsi című televíziós sorozat gyártója, a Warner Bros. Television hétfőn bejelentette, hogy megszűntette Charlie Sheen színész szerződését.

A felkelés által szorongatott Moammer Kadhafi líbiai vezető keresi a módját annak, miként állapodhatna meg távozásáról a lázadókkal – értesült az al-Dzsazíra arab hírtévé és két arab lap; az értesülést líbiai hivatalos forrásból nem erősítették meg.

Csütörtöki ülésén dönt a Fidesz-KDNP képviselőcsoportja a frakciószövetség alkotmányszövegező bizottsága által előterjesztett alaptörvényszövegről, amelyet a két frakcióvezető személyesen jövő hétfőn, március 14-én terjeszt az Országgyűlés elé.

Hogyan lehetséges, hogy a pókfonál hasonlóan erős, mint az acél, ellenállóbb, mint a kevlár nevű szintetikus anyag, és kisebb sűrűséggel bír, mint a gyapjú vagy a nejlon? Német kutatók a fonalak atomi szintű szerkezetének vizsgálatával próbáltak választ adni a akérdésre.

Március 14-én és 15-én munkaszüneti nap lesz, a hétfői munkanapot 19-én szombaton pótoljuk be, ám ügyfélfogadás ekkor nem lesz.

Idén ismét lesz magyar induló az Eurovíziós Dalfesztiválon: a versenyt 43 ország képviselőinek részvételével májusban rendezik Düsseldorfban; a magyar dalt és előadóját szerdán mutatják be Budapesten.[pullquote]UPDATE: Wolf Kati a magyar versenyző[/pullquote]

Visszaállította hétfői döntésével az Országgyűlés a kötelező kamarai tagságot az egészségügyi dolgozók számára. Így június elsejétől csak az végezhet egészségügyi tevékenységet, aki szerepel a működési nyilvántartásban, és tagságot vállal valamelyik szakmai köztestületben.

A kormány javaslatára módosította az Országgyűlés a médiatörvényt és a médiaalkotmányt hétfőn. A változtatást a kabinet azután kezdeményezte, hogy megállapodott a jogszabályokat több ponton kifogásoló Európai Bizottsággal.

Moammer Kadhafi légiereje is támadta hétfőn Líbia keleti részén a felkelőket. A fontos olajkikötő, a Tripolitól mintegy 600 kilométerre keletre lévő Rász-el-Unúf egyik külvárosára egy repülőgép két rakétát lőtt ki, de a támadásban senki se sebesült meg.

Egy katolikus alapítvány kezdeményezte Schmitt Pál köztársasági elnöknél, hogy “a megújulás és a múlt lezárása jegyében” távolítsák el a budapesti Gellért-hegyről a Szabadság-szobrot, és a helyére Nagyboldogasszony szobrát állítsák – olvasható a Népszavában.

Tovább bővült az internetpiac a tavalyi negyedik negyedévben, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint december végén a szolgáltatók száma 393 volt, 36-tal több mint egy évvel korábban, míg az internet-előfizetések száma meghaladta a 3,3 milliót, ami majdnem ötödével volt több mint 2009 végén.