Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

A líbiai felkelés központja, Bengázi előtti utolsó erődítményben, Adzsdábíja városában gyülekeznek a Kadhafihoz hű erők elől visszavonuló lázadók; parancsnokuk mindenképpen meg akarja védeni a stratégiai fontosságú települést.

Változik a március 15-i ünnep miatt a közösségi közlekedés rendje, Budapesten ingyenes lesz a parkolás, a BKV több járata kedden módosított útvonalon közlekedik.

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából magas művészeti és tudományos elismeréseket adnak ma át: a Parlamentben a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, a Petőfi Irodalmi Múzeumban pedig a kiváló és érdemes művészi címeket, valamint a Babérkoszorú díjakat vehetik át a művészeti és tudományos élet kiemelkedő szereplői.

A II. világháború óta most érte Japánt a legnagyobb csapás – jelentette ki vasárnap a nemzethez intézett beszédében Kan Naoto miniszterelnök, és összefogásra kérte a lakosságot. Ez próbatétel minden japán számára, de ő bízik abban – mondta a televízióban is közvetített beszédében -, hogy a nemzet elszántan felülkerekedik a földrengés, a szökőár és a nukleáris […]

Kövér László szerint az új alkotmány egyes kérdéseiről még nem döntöttek, azokról a kormánypárti frakciókon belül is lesznek viták. Az Országgyűlés elnöke a Duna Televízió Heti Hírmondó című vasárnapi műsorában a határon túli magyarok választójogával kapcsolatban azt mondta: számára szimpatikusabb megoldás lenne, ha saját képviselőket delegálnának a magyar parlamentbe.

A líbiai vezetés elutasította az Arab Liga előző napi határozatát, amelyben a szervezet felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy léptessen életbe repüléstilalmi zónát az észak-afrikai országban.

A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő évi, szerbiai Európa-bajnokságra, miután a selejtező 4. fordulójában 29-26-ra nyert vasárnap a macedón csapat ellen Veszprémben.

A már biztos elődöntős Győr továbbra is százszázalékos a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében, mivel vasárnap 36-23-ra nyert a vendég orosz Dinamo Volgográd ellen.

Mit kell tundunk nemzeti jelképünk, a kokárda helyes viseléséről, annak megfelelő hajtogatásáról? Heraldikai szabályok.

A japán Onagava erőműnél a sugárzás szintje meghaladta az engedélyezett határértéket – egyes fokozatú készültség.

Megeshet, hogy komolyabb radioaktív kibocsátás történik a fukusimai atomerőmű egyes reaktorának sérülése miatt, de ennek nem lehet európai hatása – közölte Aszódi Attila, a BME Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója, hozzátéve, olyan nagyságú és hatású nukleáris baleset, mint amilyen 1986-ban Csernobilban történt, itt teljességgel kizárt.

Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hogy kártalanítsa a január óta az egykulcsos adórendszer miatt kevesebbet keresőket – mondta a párt szóvivője. Kormos Kata szerint január óta az egykulcsos adórendszer miatt 1,4 millió ember keres kevesebbet, mint tavaly.