Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

A Fidesz vizsgálja, milyen jogi lépéseket tehet annak a hangfelvételnek az ügyében, amelyen a fideszes Lázár Jánosnak, Hódmezővásárhely polgármesterének a helyi közgyűlésben elhangzott szavai hallhatók.

Valószínűleg román nacionalista hackerek támadták meg a Magyar Hírlap internetes oldalát vasárnap – adta hírül az Index. A Magyar Hírlap szerkesztősége az MTI-nek megdöbbenését fejezte ki a honlapon elhelyezett román nyelvű szöveg tartalma miatt, és visszautasította a soviniszta gyűlöletkeltést.

Március 23-án, szerdán temetik Ranschburg Jenő pszichológust, a pszichológia tudományok doktorát. Búcsúztatása 16 órakor lesz Budapesten, a Fiumei úti sírkertben – közölte vasárnap az MTI-vel a gyászoló család.

Mind Tripoliban, mind Bengáziban abbamaradtak vasárnap reggelre a nemzetközi koalíció támadásai Moammer Kadhafi ezredes katonai célpontjai ellen. Azok a lakosok, akik előző nap elmenekültek Kadhafi erőinek heves támadásai miatt, elkezdtek visszatérni.

Mostanában nem vagyunk túlzottan elkényeztetve világraszóló magyar sportsikerekkel. A sportbarátoknak egyéb sporttéma híján ajánljuk, hogy nézzék meg és hallgassák meg a Pest megyei másodosztályban  szereplő Albertirsa SE klubindulójaként szolgáló himnuszt.

Elnézést kért Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere a városi közgyűlésben 2008-ban elhangzott – mint mondta – félreérthető mondatai miatt, amelyekről szombaton került fel az internetre egy hangfelvétel.

Mind Tripoliban, mind Bengáziban abbamaradtak vasárnap reggelre a nemzetközi koalíció támadásai Moammer Kadhafi ezredes katonai célpontjai ellen – jelentették helyszíni tudósítók.

A kutyák gazdáik személyiségéhez idomulnak – derítették ki bécsi viselkedéskutatók 22 ember-kutya páros viselkedésének elemzésével. A Bécsi Egyetem etológusainak kísérletében ember és kutya egy helységben tartózkodott.

A felnőtt majmok fényképről is felismerik cimboráikat – fedezték fel Németországban a Göttingeni Egyetem kutatói. A kísérletek berber makákókkal folytak.

Légi támadás érte vasárnap hajnalban Tripolit, s válaszul működésbe léptek a líbiai légvédelmi ütegek. Egy azonosítatlan repülőgép repült át a líbiai főváros déli része felett, Moammer Kadhafi líbiai vezető megerősített szálláshelyénél, amelynek része egy laktanya is.

Az Országgyűlés a jövő héten ötnapos üléssel kezdi meg az ország új alaptörvényének megalkotását. A képviselők összesen több mint negyven órában szólalhatnak fel a Fidesz-KDNP, illetve a Szili Katalin által előterjesztett javaslatok összevont általános vitájában, de az MSZP és az LMP is jelezte, hogy távol marad.

Kilenc nappal a Japánt sújtó földrengés és szökőár után több mint 20 ezerre emelkedett a halottak és az eltűntek száma.