Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Megszületik a döntés április második hetében, hogy 13 milliárd forintos forrásból megkezdődhet 20-23 ezer panellakás energetikai korszerűsítése – mondta el Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Debrecenben.

A Moammer el-Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők csütörtökön már a kelet-líbiai Adzsdábíja előtti állásokat lőtték. A helyszíni jelentések szerint a városból délután ezrével menekült a polgári lakosság északra, Bengázi irányába, amely a felkelés központja, az Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) székhelye.

Jelentős átalakításokat készít elő a YouTube videomegosztó portálon a tulajdonos Google, hogy a portálon kialakított csatornákkal a televíziók vetélytársává tegye a népszerű oldalt.

Szávay Ágnes – oldalán az orosz Dinara Szafinával – bejutott az elődöntőbe a 220 ezer dollár összdíjazású, salakpályás marbellai tenisztorna párosversenyében, miután csütörtökön döntő rövidítésben győzött a Kristina Barrois, Jasmin Wöhr német kettős ellen.

Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélkül számított – első negyedévi hiánya 742,1 milliárd forint, az éves előirányzat 108 százaléka volt – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A magyar solymászatot és a matyó örökséget terjesztette fel a kulturális kormányzat a napokban az UNESCO szellemi kulturális örökség reprezentatív listájára.

Több ajánlást is megfogalmazott a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a magyar kormány számára, közte azt, hogy tovább kell csökkenteni a társadalombiztosítási járulékot, az adócsökkentést pedig inkább a kiadások visszaszorítása, a bázis kiszélesítése és magasabb ingatlanadók alkalmazása révén kell finanszírozni.

A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 1,25 százalékra emelte az euróövezeti irányadó kamatot az Európai Központi Bank. Az euróövezeti kamat 2009 májusa óta rekord alacsony szinten, 1 százalékon áll.

A magyarok 70 százaléka utasítja el a hamburgeradót – írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság a Trend Budapest Piackutató márciusi reprezentatív felmérésére hivatkozva.

Dagobert McCsip, a Kacsamesék főhőse vezeti a Forbes magazin leggazdagabb kitalált karaktereket felvonultató listáját. A pénzben úszó kacsa 44, 1 milliárd dolláros (több mint 8 ezer milliárd forintos) vagyonnal került a Fictional 15 elnevezésű lajstrom élére.

Ízlésünk kifejlődése már az anyaméhben kezdődik, amikor ízlelőbimbóink a nyolcadik héten megjelennek, és aztán születésünk után folyamatosan megtanuljuk, hogy milyen ízeket szeretünk a legjobban.

Kifejezetten az idegenforgalomra koncentrál a július elsejétől kézbe vehető Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya), ezen belül is a szálláshely-szolgáltatásra, de a kormányzat dolgozik olyan új cafeteria-elemek bevezetésén, amelyeket például a vendéglátáshoz, gyógy- és fürdőszolgáltatásokhoz kötnek – mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdasági államtitkára.