Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Aranyérmet nyert a plzeni fekvenyomó Európa-bajnokság pénteki versenynapján Kubatov Géza a 83 kilogrammosok súlycsoportjában.

Első magyarként sikerült átúsznia a Balti-tengert Mányoki Attilának Németország és Dánia között.

Méreggel keni be szőrét egy afrikai rágcsálófaj, így védekezik a ragadozók ellen – fedezte fel egy nemzetközi kutatócsapat.

Áramadó villanyautót fejlesztett ki a Nissan japán autógyár: áramszünet esetén a kocsi akár 50 órán át is biztosítani tudja egy lakás áramellátását.

Evés helyett inkább énekel ebédidejében az utcának egy építőmunkás New Yorkban – sikerrel.

Budapest, 2011. augusztus 5., péntek (MTI) – A labdarúgó Európa Liga-selejtező 3. fordulójának csütörtöki visszavágóin:

Három apró jeges égitestet fedeztek fel amerikai csillagászok a Naprendszer peremén a Pluto közelében, a felfedezésről az Astronomical Journal című csillagászati folyóiratban jelenik meg tanulmány.

A Sirius autóbusz család városi tagja után elkészült az elővárosi-helyközi jármű prototípusa is, az ára 40-50 millió forint között lesz – jelentette be Baranyai Ferenc, a NABI Gyártó és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Olyan súlyos evőpálcika-hiány alakult ki Kínában, hogy az ország immár importál hagyományos evőeszközéből, ráadásul az Egyesült Államokból “Made in USA” felirattal.

A X. Vidor Fesztivált, a vidámság és a derű országos seregszemléjét augusztus 26. és szeptember 3. között rendezik meg Nyíregyházán, ahol a versenyprogramban nyolc nagyszínpadi, nyolc kamaraszínpadi és hat utcaszínházi előadás, valamint öt filmvígjáték bemutatása szerepel – mondta el Tasnádi Csaba, a rendező Móricz Zsigmond Színház igazgatója a szervezők csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Többször is náci karlendítéssel és a “Sieg Heil” jelszóval üdvözölte egy magyarországi rendezvény egyik előadóját a brit szélsőjobboldal legnagyobb pártja, a Brit Nemzeti Párt (BNP) egyik vezető tisztviselője – írta csütörtöki helyszíni beszámolójában a The Sun.

Csillapíthatatlan salátaéhség jelezte egy brit nő rákbetegségét, ezáltal sikerült a kórt korai stádiumban felismerni, a beteget pedig meggyógyítani.