Legfrissebbek
-
Sarki fény is látható lehet Magyarországon a hétvégén
-
Ítélkezési szünet lesz a Budaörsi Járásbíróságon
-
Még nem egységes a fővárosi parkolási átállás – Kerületenként eltér, hol hogyan fizethetünk
-
Magyarország első színtiszta fa középületét adták át a Soproni Egyetemen
-
975 új növényt ültettek a megújult kőhegyi pihenőparkban
-
Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén
-
Aggodalmat okoz Kamaraerdőn a háziorvosi rendelés átmeneti helyzete
-
Viharkárokhoz és tűzesethez is riasztották a budaörsi önkéntes tűzoltókat
-
BKK: a korábbinál kényelmesebb és gyorsabb eljutást biztosít az új éjszakai hálózat
-
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
-
Budaörsi mindennapok – Térkő helyett cserjék az Ifjúság utcában
-
Újra nyilvánosan elérhetők az építési engedélyekhez tartozó tervek
Ismeretlen eredetű, esetlegesen bűncselekményből származó páncélszekrényt találtak a Duna hatos folyamkilométerénél Budakalász és Szentendre között szombat délelőtt – tudta meg az MTI a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
A Magyar Szocialista Párt teljes politikai súlyával kiáll a volt miniszterelnökök mellett és a leghatározottabban visszautasítja azt a gyakorlatot, amely során korábbi kormányzati tisztségviselőket a Fidesz ügyészségi vagy egyéb más úton próbál befeketíteni – mondta szombaton Szanyi Tibor, a szocialista párt elnökségi tagja Budapesten a Bábszínház előtt tartott sajtótájékoztatóján, amelyet a párt honlapján is közzétettek.
Puszta ököllel futamított meg egy medvét egy fiatal nő Alaszkában: egyetlen, orra irányzott csapással.
Újrafestik az 1995-ben átadott Rákóczi (korábbi nevén: Lágymányosi) hidat, ezért mától időszakos korlátozásokra kell számítani a budapesti dunai átkelőn.
Kisebb földrengés történt Pakstól 8-10 kilométerre északra szombat reggel fél tízkor – közölte a Magyar Tudományos Akadémia szeizmológiai főosztálya az MTI-vel. A paksi atomerőműben nem érzékelték a földmozgást.
Felavatták Hofi Géza gránitba megörökített “lábnyomát” az Örkény István Színház előcsarnokában; az Örkény Kert egész napos rendezvényének megnyitóján, szombaton leplezte le az emlékhelyet Horváth Ádám rendező.
Életének 98. évében szombat reggel meghalt Képíró Sándor volt csendőr százados, akit háborús bűntett elkövetésével vádoltak, de bizonyítottság hiányában felmentette első fokon a Fővárosi Bíróság.
Német kutatók kifejlesztettek egy olyan mikrochipes érzékelőt, amely a daganat közelébe ültetve követi annak növekedését a testen belül – közölte szerdán a BBC hírportálja (http://www.bbc.co.uk).
Egy perccel kiengedése után a börtönből megint rács mögé került a Dél-afrikai Köztársaságban az a brit férfi, aki állandóan pucéran akar turistáskodni.
A közmondás szerint egy fecske nem csinál nyarat. De egyetlen ember – ha sikerül hasonló gondolkodású társakra lelnie – képes megváltoztatni egy közösség életét. Úgy, ahogy Miklósa Erika, a világhírű énekesnő Bakonykútiét, a száztíz lelkes Fejér megyei zsákfaluét, ahol ma már rendszeresek a hagyományőrző programok, rendeztek több tudományos és környezetvédelmi konferenciát, van hölgytorna, közös adventi […]
A magyar labdarúgó-válogatott Rudolf Gergely 90. percben szerzett góljával 2-1-re legyőzte Svédországot a Puskás Ferenc Stadionban rendezett pénteki Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen, ezzel életben tartotta továbbjutási reményeit az E csoportban.
Szombaton üzemkezdettől a 3-as metró újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest végállomásig közlekedik, a buszok egyelőre még a Határ útig járnak – tudatta Budapesti Közlekedési Központ és BKV Zrt csütörtökön az MTI-vel.


Legutóbbi hozzászólások