Legfrissebbek
-
Még nem egységes a fővárosi parkolási átállás – Kerületenként eltér, hol hogyan fizethetünk
-
Magyarország első színtiszta fa középületét adták át a Soproni Egyetemen
-
975 új növényt ültettek a megújult kőhegyi pihenőparkban
-
Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén
-
Aggodalmat okoz Kamaraerdőn a háziorvosi rendelés átmeneti helyzete
-
Viharkárokhoz és tűzesethez is riasztották a budaörsi önkéntes tűzoltókat
-
BKK: a korábbinál kényelmesebb és gyorsabb eljutást biztosít az új éjszakai hálózat
-
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
-
Budaörsi mindennapok – Térkő helyett cserjék az Ifjúság utcában
-
Újra nyilvánosan elérhetők az építési engedélyekhez tartozó tervek
-
Megnyílt a Biodóm városi oázisa Budapesten
-
NIÜ: kilencven egyetemi tantárgy válik digitálisan elérhetővé
Megalakult a múlt szombati szakszervezeti demonstráción meghirdetett Magyar Szolidaritás Mozgalom – közölték az alapítók csütörtökön Budapesten.
Kínaiak ezrei zarándokoltak el az ország Apple boltjaihoz, tízmilliók írtak megemlékező sorokat mikroblogjukba, és a nagy információtechnológiai, távközlési szolgáltató cégek vezetői is nyilvánosságra hozták a maguk méltató, megemlékező mondatait Steve Jobsnak, az Apple társalapítójának halála alkalmából.
Az euróövezeti tag Görögország változatlanul a világ legkockázatosabb adós országa, megelőzve olyan országokat, mint Venezuela és Pakisztán, de a legmagasabb kockázatú államadósok tízes globális listáján négy további EU-tagállam is szerepel, és ebbe a mezőnybe most visszakerült Magyarország is – áll az egyik legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport csütörtökön ismertetett harmadik negyedéves összesítésében.
Az összefogás és a magyar nemzethez való tartozás felvállalásának fontosságát hangsúlyozták a nemzeti gyásznap alkalmából Aradon tartott megemlékezéseken felszólaló magyarországi és romániai magyar politikusok.
A Fővárosi Bíróság csütörtöki, jogerős végzésében helybenhagyta Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász házi őrizetének meghosszabbítását; a végzés szerint a korábban első fokon eljárt Budai Központi Kerületi Bíróság helyesen állapította meg, hogy a lakhelyelhagyási tilalom nem elégséges kényszerintézkedés a gyanúsítottal szemben.
Esterházy János-domborművet avattak csütörtökön este, a vértanúk napján a dél-szlovákiai Dunaszerdahelyen.
Nagy érdeklődés jellemezte a Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum első tíz nyitvatartási napját. A hétfőn és az esti órákban is látogatható kiállítás valamint a díjmentesen megtekinthető trópusi szoborkert és a délkelet-ázsiai ízeket felvonultató teaház is vonzotta a látogatókat az Andrássy úti ékszerdobozba.
Az ember által kilélegzett szén-dioxid, valamint a bőr kipárolgása alapján választják ki potenciális áldozataikat a nőstényszúnyogok, a malária, a dengue-láz és a sárgaláz terjesztői – derítették ki amerikai kutatók, akik tanulmányukat a Journal of Experimental Biology című folyóiratban jelentetik meg.
A mikroszkópot helyettesítő elektronikus chipekkel szerelték fel a Petri-csészéket a kaliforniai műszaki egyetem, a Caltech kutatói – számolt be róla a ScienceDaily című tudományos ismeretterjesztő portál.
Barack Obama amerikai elnök hivatalos közleményben emlékezett meg Steve Jobsról, az Apple szerdán elhunyt alapítójáról, akinek halála kapcsán az amerikai számítástechnikai ipar és informatika olyan óriásai nyilatkoztak megrendülten, mint Bill Gates, Michael Dell és Mark Zuckerberg.
- Budaörsi Infó
- 2011 október 06
- Budaörsi Hírek, Helyi hírek, Kiemelt
- Budaörs – A polgármester tiltakozó levele bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Wittinghoff Tamás, Budaörs város polgármestere tiltakozó levélben kifogásolja, hogy a “kormányzati ideológiai propagandát immár kiskorú gyerekekre is kiterjesztették”:


Legutóbbi hozzászólások