Legfrissebbek
-
Még nem egységes a fővárosi parkolási átállás – Kerületenként eltér, hol hogyan fizethetünk
-
Magyarország első színtiszta fa középületét adták át a Soproni Egyetemen
-
975 új növényt ültettek a megújult kőhegyi pihenőparkban
-
Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén
-
Aggodalmat okoz Kamaraerdőn a háziorvosi rendelés átmeneti helyzete
-
Viharkárokhoz és tűzesethez is riasztották a budaörsi önkéntes tűzoltókat
-
BKK: a korábbinál kényelmesebb és gyorsabb eljutást biztosít az új éjszakai hálózat
-
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
-
Budaörsi mindennapok – Térkő helyett cserjék az Ifjúság utcában
-
Újra nyilvánosan elérhetők az építési engedélyekhez tartozó tervek
-
Megnyílt a Biodóm városi oázisa Budapesten
-
NIÜ: kilencven egyetemi tantárgy válik digitálisan elérhetővé
Hűtlen kezelés gyanúja miatt már nyár óta nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Magyar Nemzeti Bank (MNB) arculatváltásával összefüggésben – közölte Hatala József országos rendőrfőkapitány Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztossal.
A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) az új termékdíj törvény hatályba léptetésének elhalasztását szorgalmazza legalább a végrehajtás gyakorlati feltételeinek megteremtéséig, az átmeneti időre pedig a jelenlegi rendszer működési feltételeinek meghosszabbítását.
Jóváhagyta Horvátország európai uniós csatlakozási szerződését csütörtöki plenáris ülésén az Európai Parlament.
Magyarország még mindig alacsony fertőzöttségű országnak számít, de a HIV-vel élőket számos esetben éri diszkrimináció – írta az AIDS-világnap alkalmából a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
- Budaörsi Infó
- 2011 december 01
- Budaörsi Hírek, Hírek, Kiemelt, Könyvajánló, Kultúra
- Könyvbemutató Budaörsön – A legeredetibb karácsonyi ajándék bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Tavaly, a 2010-es év végén, karácsony előtt bekopogott hozzánk egy hölgy és megkérdezte, hogy tudnánk-e neki öt példányban könyvet gyártani, úgy, hogy mindegyik példánynak változna a címe és a borítója.
Daniel Radcliffe, a Harry Potter-sorozat sztárja Allen Ginsberget, a beatnemzedék költőjét alakítja egy készülő filmben.
Önálló funkciót, küldetést kapnak a közszolgálati televíziós csatornák. A közéleti m1 értékalapú szórakoztató csatornává alakul át, az m2 elsősorban gyermekekhez és családokhoz fordul, a Duna TV igyekszik visszatérni a Sára Sándor által megteremtett hagyományokhoz, a Duna World pedig a fontos értékeket, híreket közvetíti majd Magyarországról a világnak.
100 éve nem bukkant fel a világon új Stradivarius, három éve Budapesten egy gyanútlan örökös próbálta értékesíteni a hegedűt. A rendkívüli hangszer az Aranymúzeum és Zelnik István jóvoltából hazai kézben maradt és egy magyar művész, Kokas Katalin használhatja öt évig.
A Tejútrendszer továbbra is igyekszik felfalni szomszédjait, legújabb áldozata a Sagittarius törpegalaxis – a kozmikus kannibalizmus bizonyítékait a Cambridge-i Egyetem csillagászai kutatták.
Egy férfit 10 ezer euró kártérítés megfizetésére kötelezett egy francia bíróság, amiért nem teljesítette házastársi kötelességét.
A 77 ember meggyilkolásával vádolt norvég szélsőjobboldali Anders Behring Breivik már 2006-ban paranoid téveszmékkel küzdött – derült ki anyjának, Wenche Behringnek a beszámolójából, amely eljutott a Verdens Gang című norvég napilaphoz.
Haladéktalanul helyesbítik a Magyar Közlöny elektronikus változatát, amelyben egy tördelési hiba miatt került kötőjel helyett vessző a jövő évi adótörvények módosításáról szóló jogszabály kihirdetésébe.


Legutóbbi hozzászólások