Legfrissebbek
-
Még nem egységes a fővárosi parkolási átállás – Kerületenként eltér, hol hogyan fizethetünk
-
Magyarország első színtiszta fa középületét adták át a Soproni Egyetemen
-
975 új növényt ültettek a megújult kőhegyi pihenőparkban
-
Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén
-
Aggodalmat okoz Kamaraerdőn a háziorvosi rendelés átmeneti helyzete
-
Viharkárokhoz és tűzesethez is riasztották a budaörsi önkéntes tűzoltókat
-
BKK: a korábbinál kényelmesebb és gyorsabb eljutást biztosít az új éjszakai hálózat
-
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
-
Budaörsi mindennapok – Térkő helyett cserjék az Ifjúság utcában
-
Újra nyilvánosan elérhetők az építési engedélyekhez tartozó tervek
-
Megnyílt a Biodóm városi oázisa Budapesten
-
NIÜ: kilencven egyetemi tantárgy válik digitálisan elérhetővé
Míg 2011 a bolygófelfedezések éve volt, 2012-ben megtalálhatják a Föld első igazi “ikertestvérét” – vélik a NASA szakemberei.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedden nyilvánosságra hozott döntése értelmében Kassai Viktor is vezet majd mérkőzést a jövő évi lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon.
A nagy túlélő, a Lovejoy-üstökös, amely “megúszta” a találkozást a Nappal, majd egy évezred múlva tér vissza.
Vételáron, nyereség nélkül visszavásárlásra ajánlja fel a postapalotát a magyar államnak az ingatlant megvásárló WPR Primus Kft., ha “bármilyen kár érte a magyar államot az ingatlan eladásával”.
Amerikai asztronómusok olyan csillagot fedeztek fel a Tejútrendszer déli csücskében, amely gyakorlatilag csak hidrogénből és héliumból áll, vagyis a világegyetem legkorábbi csillagjaihoz tartozik.
Mesterházy Attila szerint Orbán Viktor különutas politikájával egyedül maradt és elszigetelődött Európában.
2012-től 2016-ig az m1 közszolgálati tv-csatornára kerül a Forma-1-es világbajnoki futamok közvetítése, így a Magyar Nagydíjé is. Az erről szóló megállapodást Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója és Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója írta alá.
A várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal 7 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot monetáris tanács kedden, a tagok jelentős többsége az 50 bázispontos szigorítást támogatta, és jelezték: ha tovább romlanak az inflációs kilátások újabb kamatemelés lehet. Elemzők szerint a további kamatpályát nagymértékben az IMF-tárgyalások kimenetele határozza meg, a forint erősödött a kamatemelést követően.
Stonehenge eredeti körének megépítésénél felhasznált kövek pontos származási helyét határozták meg brit geológusok.
Martonyi János külügyminiszter szerint az elmúlt időben a világ sokat változott, és az eseményeket a sajtó már nemcsak befolyásolja , hanem irányítja is.
Jóváhagyta a kisebbségi helységneveket tartalmazó, valamint a kétnyelvű ügymenetet szabályozni hivatott kormányrendeleteket hétfőn a szlovák kormány – közölték a kabinet ülése után Pozsonyban.


Legutóbbi hozzászólások