Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Honlap indult a kormányzati elszámoltatásról, ahol Budai Gyula kormánybiztos közlése szerint, széleskörű tájékoztatást kívánnak adni a 2002-2010 közötti szocialista kormányok prominenseinek állami pénzek terhére elkövetett visszaéléseiről és a mostani kabinet vonatkozó intézkedéseiről.

Az Európai Központi Bank (EKB) vezetőivel folytatott megbeszélést kedden Frankfurtban Fellegi Tamás, a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel folytatott tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter és Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke – közölte az EKB sajtóosztálya az MTI-vel.

Macskával dobott fejbe véletlenül egy 85 éves asszonyt Buenos Airesben egy házaspár heves veszekedés közben.

Harminchat év után ismét nemzetközi kiállítást rendez a Magyar Postagalamb Szövetség, amely idén ünnepli megalakulásának 130. évfordulóját.

Több százan vettek részt a Magyarországot támogató szimpátiatüntetésen kedden az Európai Bizottság varsói székháza előtt, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság párt parlamenti képviselői szervezésében, s a tüntetők egy tiltakozó levelet is továbbítottak az EB elnökének.

A nemzetközi sajtó kedden részletesen foglalkozott a magyarországi gazdasági és politikai helyzettel.

Ujj Mészáros Károly első nagyjátékfilmje, a Liza, a rókatündér kapott először gyártási támogatást a Magyar Nemzeti Filmalaptól (MNF). A rendező az MTI-nek elmondta: már csak a dán és német partnereken múlik, hogy elkezdődik-e nyáron a forgatás Lizáról, az ápolónőről, akinek minden udvarlója az első randin meghal.

A magyar férficsapat az olaszok elleni négygólos sikert követően 13 gólos vereséget mért  a  házigazda hollandok legjobbjaira kedden, az eindhoveni vízilabda Európa-bajnokság második napján.

Megnyerte első mérkőzését, így bejutott a legjobb 64 közé Arn Gréta a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

Angela Merkel német kancellár helyesnek tartja, hogy az Európai Bizottság (EB) megvizsgálja a magyarországi jogalkotást az európai elveknek való megfelelőség szempontjából, és ennek során kitér az új alkotmányra, valamint a jegybanki függetlenség kérdésére.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint azoknak az érveknek, amelyekkel Magyarországot támadják semmiféle ténybeli alapjuk nincsen.

A kapitány felhatalmazás nélkül módosította az olaszországi Giglio szigeténél sziklára  futott óceánjáró  útvonalát Pier Luigi Foschi, a Costa Crociere hajózási társaság elnök-vezérigazgatója szerint, aki a balesetről  tartott genovai sajtótájékoztatón  többször  is  jelét adta megrendültségének.