Legfrissebbek
-
Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén
-
Aggodalmat okoz Kamaraerdőn a háziorvosi rendelés átmeneti helyzete
-
Viharkárokhoz és tűzesethez is riasztották a budaörsi önkéntes tűzoltókat
-
BKK: a korábbinál kényelmesebb és gyorsabb eljutást biztosít az új éjszakai hálózat
-
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
-
Budaörsi mindennapok – Térkő helyett cserjék az Ifjúság utcában
-
Újra nyilvánosan elérhetők az építési engedélyekhez tartozó tervek
-
Megnyílt a Biodóm városi oázisa Budapesten
-
NIÜ: kilencven egyetemi tantárgy válik digitálisan elérhetővé
-
Zsákutcává alakítanák a Zápor utcát – Lakossági összefogás a gyerekek biztonságáért
-
Átalakítanák az ügyeleti rendszert – Budaörsöt is érinti a kérdés
-
Közösen lépnének fel az önkormányzati szövetségek az önkormányzatokat érintő országos ügyekben
Mindenki milliomos lett egy spanyol faluban sorsjegy révén – egy kivétellel: az illető görög, egy nő kedvéért költözött a településre, ám szétváltak útjaik, ő pedig most egy pajtában él.
Martonyi János külügyminiszterrel közölt interjút csütörtökön megjelent számában a Die Zeit című német liberális hetilap.
Motorcsónak, rum, traktor, lipicai lovak, autóvásárlások és tartozások is szerepelnek az idei – a 2011. december 31-ei vagyoni állapotnak megfelelő – képviselői vagyonnyilatkozatokban, amelyeket a parlamenti honlapon tettek közzé.
Jó minőségű, nagy felbontású, élő mozgóképeket továbbít Kína szerdától webkamerák segítségével óriás pandáiról, hogy ezzel is felhívja a figyelmet az állatok megmentéséért folyó munka fontosságára.
A The Washington Post című amerikai lap a magyaroknak az EU-hoz fűződő viszonya változásával, a brit Financial Times a negyedik mobil-szolgáltatóval, a La Libre Belgique című belga lap az Új Színházzal, míg a Gazeta Wyborcza című lengyel újság a Magyar Filmszemlével, a Regnum.ru orosz hírportál az európai pénzügyi paktumban való magyar részvétellel kapcsolatban jelentetett meg […]
A magyar fél szerint a minden uniós polgárt megillető szabad mozgás elve, a szlovák kormány álláspontja szerint viszont a diplomáciai kapcsolattartás nemzetközi jogi szabályai alapján kell elbírálni azt a jogvitát, amely Sólyom László 2009. augusztus 21-re tervezett révkomáromi látogatásának szlovák részről történt meghiúsítása miatt keletkezett.
Rekordáron, több mint 70 millió forintnyi összegért kelt el egy holland postagalamb világhálós árverésen.
A fasizmus térnyerése ellen szervezett demonstrációt a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) szerda délután a fővárosban az Új Színház elé. A tüntetésen megjelentek ellentüntetők is; közülük több embert előállított a rendőrség.
Kaliforniai tudósok egérkísérletekben bőrsejtekből közvetlenül hoztak létre olyan sejteket, amelyekből az agy fő “alkotóelemeivé” fejlődtek ki, a kutatásokról az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS (Proceedings of the National Academy of Sciences) legújabb számában jelent meg tanulmány.
A Svéd Kézilabda Szövetség a jegyértékesítés beindításával együtt nyilvánosságra hozta az április 6-7-8-i göteborgi olimpiai selejtező órára lebontott programját. A magyar férfi válogatott sorrendben Macedóniával, Brazíliával és Svédországgal találkozik.
Sztankay István, akit épp egy hete választottak a nemzet színészének, pályájára emlékezve Törőcsik Marival, Ruttkai Évával és Schütz Ilával közös munkáiról beszélt. Mint mondta, bár mostanában már nem lép színpadra, a színház továbbra is szívügye, drukkol, hogy ne kényszerüljenek bezárásra.
Útra kész Magyarország első műholdja, a Masat-1, amely az egyenlítő környékén található európai űrközpontból február 9-én indul, a startot élőben közvetíti az Európai Űrügynökség (ESA) – tájékoztatták a fejlesztők keddi közleményükben az MTI-t.


Legutóbbi hozzászólások