Legfrissebbek
-
Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén
-
Aggodalmat okoz Kamaraerdőn a háziorvosi rendelés átmeneti helyzete
-
Viharkárokhoz és tűzesethez is riasztották a budaörsi önkéntes tűzoltókat
-
BKK: a korábbinál kényelmesebb és gyorsabb eljutást biztosít az új éjszakai hálózat
-
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
-
Budaörsi mindennapok – Térkő helyett cserjék az Ifjúság utcában
-
Újra nyilvánosan elérhetők az építési engedélyekhez tartozó tervek
-
Megnyílt a Biodóm városi oázisa Budapesten
-
NIÜ: kilencven egyetemi tantárgy válik digitálisan elérhetővé
-
Zsákutcává alakítanák a Zápor utcát – Lakossági összefogás a gyerekek biztonságáért
-
Átalakítanák az ügyeleti rendszert – Budaörsöt is érinti a kérdés
-
Közösen lépnének fel az önkormányzati szövetségek az önkormányzatokat érintő országos ügyekben
- Budaörsi Infó
- 2012 február 27
- Kiemelt, Könyvajánló, Kultúra
- 0 Comments
Daniel Quinn 1977-ben írta meg a trilógia első kötetének, az Izmaelnek eredeti változatát, és utána is folyamatosan dolgozott rajta, mígnem 1989-ben Ted Turner amerikai médiamogul bejelentette az 500.000 dollár összegű Turner Tomorrow Ösztöndíj megalapítását.
- Budaörsi Infó
- 2012 február 27
- Belföld, Gazdaság, Hírek, Kiemelt
- 0 Comments
A BKV továbbra is megadja dolgozóinak a munkába járáshoz szükséges ingyenes bérleteket, de családtagjaik számára ez a kedvezmény március 3-án megszűnik – közölte a BKV hétfőn az MTI-vel.
- Budaörsi Infó
- 2012 február 27
- Hírek, Kiemelt, Külföld, Politika
- 0 Comments
A The Washington Post a magyar sajtószabadság helyzetéről, a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökéről, egy másik írásában az Osteuropa című német folyóirat Magyarországgal foglalkozó számáról írt, az Uwazam Rze lengyel hetilap a magyarok melletti kiállásról, a cseh Lidové Noviny a kohéziós támogatás megvonásáról, a felvidéki Szabad Újság a brüsszeli kettős […]
- Budaörsi Infó
- 2012 február 27
- Filmbox, Hírek, Kiemelt, Kultúra
- 0 Comments
A 39 éves Jean Dujardin az első francia színész a történelemben, aki elnyerte a legnagyobb presztízsű filmes díjat, az Oscart. Nemzedéke legnépszerűbb és legjobban fizetett francia színésze kávéházi, majd televíziós szkeccsekkel kezdte karrierjét, mielőtt közönségfilmek főszerepeiben a franciák egyik nagy kedvence lett.
- Budaörsi Infó
- 2012 február 27
- Hírek, Kiemelt, Külföld
- 0 Comments
A Wikileaks kiszivárogtató portál közzéteszi a Stratfor amerikai biztonságpolitikai elemzőintézet elektronikus leveleit – több mint ötmillió küldeményt -, amelyeket számítógépes kalózok tulajdonítottak el. Wikileaks hétfőn közleményben tájékoztatott erről.
- Budaörsi Infó
- 2012 február 27
- Filmbox, Hírek, Kiemelt, Kultúra
- 0 Comments
Meryl Streep, A Vaslady címszereplője kapta a legjobb színésznő és Jean Dujardin, A némafilmes című alkotás francia sztárja nyerte el a legjobb színész díját a 84. Oscar-díjátadó gálán Los Angelesben helyi idő szerint vasárnap este. Scorsese Hugója öt technikait kapott a 84. Oscar-gálán.
- Budaörsi Infó
- 2012 február 27
- Hírek, Kiemelt, Sport
- 0 Comments
Babos Tímea óriási bravúrral megnyerte a 220 ezer dollár összdíjazású monterreyi keménypályás női tenisztornát, miután – magyar idő szerint hétfőre virradóra – két játszmában győzött a román Alexandra Cadantu ellen.
- Budaörsi Infó
- 2012 február 27
- Hírek, Kiemelt, Sport
- 0 Comments
Erről döntött a MOB vasárnapi közgyűlésén, amelyen a január 1-jén életbe lépett új sporttörvény előírásait követve módosította az alapszabályt, és új vezetőséget választott. A közgyűlésen összesen 173-an voksolhattak, Borkait 166 igen és 5 nem szavazat mellett választották elnökké, 2 szavazat pedig érvénytelen volt.
- Budaörsi Infó
- 2012 február 27
- Hírek, Kiemelt, Külföld
- 0 Comments
Elismerte a múlt hónapban szerencsétlenül járt olasz óceánjáró kapitányával kibontakozó intim kapcsolatát az a fiatal moldovai tolmácsnő, akinek szerepét a több tucatnyi halálos áldozattal járó szerencsétlenség óta vitatja a világsajtó, Domnica Cemortan azonban a Mail on Sundaynek adott interjúban tagadta, hogy az általa kölcsönösnek mondott vonzalomnak köze lett volna a hajótöréshez.
- Budaörsi Infó
- 2012 február 27
- Hírek, Kiemelt
- 0 Comments
- Budaörsi Infó
- 2012 február 26
- Hírek, Kiemelt, Sport
- 0 Comments
Pályafutása első döntőjét vívja a WTA-sorozatban Babos Tímea magyar idő szerint éjfélkor, amikor is a román Alexandra Cadantuval csap össze a 220 ezer dollár összdíjazású monterreyi keménypályás tenisztornán.
- Budaörsi Infó
- 2012 február 26
- Belföld, Hírek, Kiemelt
- 0 Comments
Egy, a pesterzsébeti piacon grillcsirkét árusító vállalkozó végzett szociológiai kutatást a honvédségnél a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem számára, 2010 februárjában – értesült az MTI Hírcentrum. A Kossuth Rádió Krónika című műsora vasárnap számolt be az esetről, amire az intézmény gazdasági átvilágításakor derült fény. A tanulmányért nyolcmillió forintot fizettek ki.


Legutóbbi hozzászólások