Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Kétszer ugyanoda csapott villám Romániában, és mindkétszer juhászba.

Az első elődöntőben részt vevő országok zsűrijei előtt mutatta be produkcióját hétfőn késő este (helyi idő szerint már kedden) Bakuban az Eurovíziós Dalfesztivál 18 előadója, köztük a magyar Compact Disco zenekar, amely profi előadásával meggyőző teljesítményt nyújtott a főpróbán.

Mintegy kétszáz nőt utasítva maga mögé egy férfi is bejutott egy brit női modellverseny döntőjébe.

Kiss László szövetségi kapitány elégedetten nyilatkozott a magyar csapat első napi teljesítményéről a debreceni úszó Európa-bajnokságon.

A világhírű sztárok (Brad Pitt, Nicole Kidman) és az angolszász mozi legnagyobbjainak érkezése előtt hétfőn a cannes-i filmfesztiválra visszatérő vendégeknek számító “nagy öregeké” volt a vörös szőnyeg: a 90 éves francia Alain Resnais a színház világa előtt tisztelgett, az iráni Abbász Kiarosztami egy japán szerelmi történetet dolgozott fel, a dél-koreai Hong Szang Szu (Hong Sang-soo) […]

Lázár János szerint a választási kampányokat döntően állami pénzből kell finanszírozni. A Fidesz frakcióvezetője, aki a jövőben a Miniszterelnökséget irányítja majd államtitkárként, hétfői sajtótájékoztatóján azt is közölte, hogy a képviselőcsoport jövő kedden dönt az utódjául jelölt Rogán Antal megválasztásáról.

Módosította a költségvetést a parlament hétfőn, így a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap forrásai biztosítják, hogy a genfi székhelyű Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) informatikai adatközpontja Budapesten jöjjön létre.

Nem adott egyértelmű választ hétfőn a román külügyminisztérium sajtószolgálata az MTI-nek, beengedik-e a román hatóságok az országba Nyirő József hamvait, ehelyett csak azt ismételték meg, hogy “nem értenek egyet” az emigrációban elhunyt erdélyi író tervezett székelyudvarhelyi újratemetésével.

Magyarországon nem kerül forgalomba az abortusztabletta – jelentette ki Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a Hír TV Rájátszás című műsorában hétfő este.

Egy arany és két ezüst volt magyar szempontból az éremtermés a debreceni úszó Európa-bajnokság hétfői nyitónapján.

Lopnak a csehek, amit csak lehet, ahol és ahogy csak lehet. Az utóbbi évek bizarr esetei a cseh sajtón kívül a világsajtó és a nemzetközi hírügynökségek érdeklődését is felkeltették. Václav Klaus cseh köztársasági elnök tavaly tavasszal a YouTube internetes videomegosztó sztárja lett, amikor dél-amerikai körútjának egyik állomásán, Chilében – Sebastian Pinera elnökkel tartott közös sajtóértekezletén […]

A gerillafestészet fenegyerekét, Banksyt is megihlette II. Erzsébet brit királynő gyémántjubileuma, vagy esetleg az idei olimpia: egy londoni bolt falára varázsolt világbíráló képet.