Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Kigyulladt egy díszletépület péntek kora hajnalban a Die Hard 5. című amerikai film forgatásán Kiskunlacházán – közölte a Pest megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.

Vasárnap estére 171-re emelkedett a hét végi dél-oroszországi árvíz halálos áldozatainak száma, miután további holttesteket találtak a vízzel elöntött településeken.

Bevonnák a közfoglalkoztatottakat a parlagfű-mentesítésbe, illetve megvizsgálják az elítéltek foglalkoztatásának lehetőségét a fertőzött területek csökkentése érdekében – ezek az intézkedések is szerepelnek a kormány által elfogadott, parlagfű elleni rövid és középtávú védekezési akciótervben.

Katasztrofális eredmények születtek a romániai érettségi vizsgákon, Hargita és Kovászna megyében például a jelentkezőknek kétharmada megbukott.

A francia elnök szerint semmilyen sötét erő nem képes ártani a francia-német barátságnak.

Ezer koncertbelépőt ajándékozott George Michael annak a bécsi kórháznak, ahol tavaly év végén kigyógyították életveszélyes tüdőgyulladásából; a jegyek nagy részét jótékony célra fordítják – jelentették vasárnap osztrák tömegtájékoztatási eszközök.

Egy telefonos gyorsfelmérés szerint a július 29-én urnák elé járuló román állampolgárok csaknem kétharmada Traian Basescu államfő leváltására szavazna – közölte vasárnap a kormányon lévő szociáldemokratákhoz (PSD) közel álló IMAS közvélemény-kutató intézet.

Szinte alig volt esély a menekülésre – mondták a dél-oroszországi árvíz túlélői a történtekről. A pénteki özönvízszerű esőzésben több ezer ember otthonára zúdult víztömeg.

A Fehéroroszországból érkezett Mi-26 helikopter, a világ jelenleg legnagyobb szállítóhelikoptere elhagyta Budaörsöt.

A Balaton-átúszás történetében most fordult elő másodszor, hogy tízezernél is többen, egészen pontosan 10 187-en teljesítették a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot – tudatták a szombati esemény szervezői az MTI-vel.

Elaprózta házhitele utolsó részletének kifizetését egy amerikai férfi: több mint 62 ezer egycentes érmével állított be a bankba.

Horváth Katalin Fanni a rendőri intézkedések befejeztével arról adott tájékoztatást, hogy – mint mondta, nem a Budapest Pride rendezvénnyel összefüggésben – összesen tíz embert állítottak elő a rendőrség munkatársai.