Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Legkevesebb 220 halálos áldozata és 1500 sérlültje van a két Tabriz környéki földrengésnek Iránban.

Éjfél után nem sokkal visszatérhetett otthonába az a száz érdi ember, akit a Bagoly és a Harkály utca csatornarendszerének kisebb robbanása miatt költöztettek ki, és helyeztek el ideiglenes szálláson – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főügyelete vasárnap reggel az MTI-vel.

Két bronzéremmel gyarapodott szombaton a magyar csapat össztermése a londoni olimpián: a kajakos Douchev-Janics Natasa 200 méteren délelőtt, az öttusázó Marosi Ádám pedig este végzett a harmadik helyen versenyében.

A férfi kézilabda-válogatott bronzmérkőzésen lép pályára, míg Kovács Sarolta és Tóth Adrienn a női öttusázók versenyében harcol majd a dobogóért a londoni olimpia zárónapján, vasárnap.

“Minden idők legjobb bulija lesz” a londoni olimpia vasárnap esti záróünnepsége – legalábbis a műsor főrendezője szerint.

Az öttusázó Marosi Ádám a gyengébb vívás után sem adta fel, a lovaglás után pedig egyértelműen a dobogót célozta meg a londoni olimpián. A bronzérmes versenyző szerint nincs még egy olyan közönség, mint a magyar.

Kisebb robbanás történt Érden szombaton délután, a csatornarendszerbe jutott gáz robbant be. Senki sem sérült meg, a lakókat az érintett körzetből ideiglenesen kiköltöztették – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem az MTI-vel.

Áder János köztársasági elnök szerint “fantasztikus diadalt” arattak a 13 versenyzőből álló magyar kajak-kenu válogatott tagjai, akikkel az államfő együtt ebédelt.

Hibátlanul lovagolt mindkét magyar szombaton a londoni olimpia öttusaversenyén, így Kasza Róbert a negyedik, Marosi Ádám pedig az ötödik három szám után.

A kajakos Douchev-Janics Natasa szoros csatában bronzérmet szerzett a szombati döntőben 200 méteren a londoni olimpián.

Magára hagyott bárányt fogadott kölykéül egy dalmata Ausztráliában, de egyáltalán nem ütnek el egymástól: a bárány gyapja pettyes és döbbenetesen hasonlít a dalmatákra.

A bronzéremért játszhat a magyar férfi kézilabda-válogatott a londoni olimpián, mivel a pénteki elődöntőben az utolsó pillanatokig kiélezett csatában 27-26-ra kikapott a svéd csapattól.