Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

A nemzetközi egyezmények alapján már 1994-ben eljárást indíthattak volna Biszku Béla ellen az 1956-os salgótarjáni sortűz ügyében – mondta Gellért Ádám nemzetközi jogász, a lex Biszkunak nevezett jogszabály kidolgozója a Duna Közbeszéd című műsorában hétfőn.

Kizárólag a győzelemmel lenne elégedett kedden a magyarok elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen Louis van Gaal, a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Többszázezres népünnepéllyel ért véget hétfő este London olimpiai nyara, amelynek sikerét a brit kormányfő az angol labdarúgó-válogatott 1966-os hazai világbajnoki győzelméhez hasonlította.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megszerezte a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőinek televíziós, rádiós és online jogait is, így minden összecsapást, köztük már a hollandok elleni keddi mérkőzést is élőben közvetíti.

A Mario Monti olasz kormányfő által veszélyesnek nevezett Európa-ellenességről és a magyarországi politikai helyzetről beszélt Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke a L’Unita című olasz baloldali napilapban hétfőn megjelent interjúban.

Oroszországnak rendkívül kellemetlen az azeri tiszt kiadatása és szabadon bocsátása miatt kialakult helyzet – kommentálta az ügyet vasárnap a Rosszija 1 állami televíziós csatorna.

Szeptember közepén kerül megrendezésre a budaörsi repülőtér átadásának 75. évfordulója alkalmából tartott jótékonysági rendezvény. A Fekete Kornélia ötlete alapján és az általa szervezett Gliding Air Race létrehozásában a Magyar Repülő Szövetség és a Budai Siklórepülő Egyesület is komoly szerepet vállal.

A Fidesz szóvivője szerint nem hangzik túl izgalmasan, hogy négy középkorú férfi összeköltözik egy sátorba, a belváros közepén; Selmeczi Gabriella így kommentálta, hogy egyhetes éhségsztrájkba kezdett Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke és a párt három másik tagja Budapesten, a Kossuth Lajos téren.

A képviselő-testület  rendkívüli ülést tartott Budaörsön szeptember 5-én.

Az euróövezeti válság most már az Európai Unió egészét veszélyezteti, és ha az euró szétesik, akkor Európa rosszabb helyzetbe kerülne, mint a valutaunió előtt volt – mondta a Financial Timesnak Soros György, aki kemény bírálattal illette az euróval kapcsolatos német politikát.

Ünnepélyes keretek között ért véget Londonban a XIV. paralimpia, amelynek 11 napja során csaknem 4200, fogyatékkal élő sportoló mérte össze erejét.

Egyhetes éhségsztrájkba kezd Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció (DK) három másik tagja Budapesten a Kossuth téren. A pártelnök ezt vasárnap késő este jelentette be a Parlament előtti téren. A volt kormányfő a TV2-nek adott interjúban azt mondta: akciójukkal az ellen tiltakoznak, hogy a kormánypártok előzetes regisztrációhoz akarják kötni a választási részvételt.