Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

A mozgóképről szóló törvény módosítására tett javaslatot a kormány: az Emberi Erőforrások Minisztériuma által készített előterjesztés többek között kiterjeszti a filmszakmai adókedvezmény igénybevételi lehetőségét, az értelmező rendelkezések keretében fogalmakat pontosít és változtat a korhatár-besorolási szabályokon.

Magyarországon  2005 óta stagnál a foglalkoztatás a kis- és közepes vállalkozásoknál (kkv), és számuk sem emelkedett; a kisvállakozók helyzetét jellemző mutatók többsége javult, de nagy többségük az uniós átlag alatti, a közigazgatás hatékonysága az egyetlen index, amely meghaladja azt – állapítja meg az Európai Bizottság hétfőn közzétett jelentésében.

Kiállításokkal, számos figyelemfelhívó és tájékoztató programmal várja a látássérült, vak és a látó közönséget a Vakok Állami Intézete, amelynek rendezvényeiről és a látássérültek elemi rehabilitációs szolgáltatásait továbbfejlesztő program részleteiről hétfőn, a fehér bot világnapján számolt be az intézmény vezetője.

Kiírta a Nemzeti Színház igazgatói pályázatát az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a kiírás a www.kormany.hu oldalon olvasható. Alföldi Róbert indul a pályázaton.

A piacszervezés, illetve a párosításelmélet alapjainak megteremtéséért kapta Alvin Roth és Lloyd Shapley a 2012. évi közgazdasági Nobel-emlékdíjat – mondták magyar közgazdászok a legrangosabb közgazdasági díj idei kitüntetettjeiről hétfőn.

Története egyik legszebb eredményét érte el vasárnap Spanyolországban az MKB Veszprém, amely az Atlético Madrid otthonában nyert a férfi kézilabda Bajnokok Ligája legutóbbi fordulójában.

Felix Baumgartner 1342,8 kilométeres maximális sebességet ért el szabadesésben a 39 kilométeres magasságból indított ugrás közben.

A legutóbbi adatok tanúsága szerint a nyugat-európai tulajdonos bankok fokozatos ütemben ugyan, de folytatják közép- és kelet-európai érdekeltségeik finanszírozásának szűkítését, és a folyamat a magyar bankrendszert “aránytalan mértékben” sújtja – vélekedtek új elemzésükben az egyik vezető londoni pénzügyi-gazdasági kutatóműhely és tanácsadó cég felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai.

A héten is többfelé lehet számítani 20 fok feletti maximumokra, és lesz olyan nap, amikor a hajnali órákban sem lesz 9 foknál hidegebb – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

Rendőrök, tűzoltók és motorosok emlékeztek Szentendrén Kenéz Imre rendőrre, aki szolgálatteljesítés közben vesztette életét múlt csütörtökön a Csongrád megyei Apátfalván.

Tíz palackorrú delfin katonai célú kiképzésébe kezdett az ukrán haditengerészet Szevasztopolban – tette közzé a Ria Novosztyi helyi forrásból származó értesülésére hivatkozva a Korreszpondent ukrán hírportál.

Két perc alatt kétszer raboltak ki egy férfit Svájcban: először egy fiatal nő, majd az éppen arra járók kapkodták el a pénzét.