Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Több mint ezren kísérték utolsó útjára Komár Lászlót kedden Budapesten az Újköztemetőben.

A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke lehet Kemény Dénes, a férfiválogatott december végéig hivatalban levő szövetségi kapitánya.

A trópusokon őshonos ezüst csikóhalat fogtak ki az Adriai-tengerből Horvátországban.

A tervek szerint 2,4 milliárd forintot zárolnak az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kulturális államtitkárságánál – mondta a kultúráért felelős államtitkár hétfőn az MTI-nek.

Magyarország azok közé az országok közé tartozik az Európai Unióban, amelyeknek valós politikai problémájuk van a következő többéves pénzügyi keretre (multiannual financial framework, MFF) vonatkozó jelenlegi javaslattal kapcsolatban – közölte egy uniós diplomata hétfőn az MTI-vel.

Fekete zászló leng a mernyei iskola épületén, az egyhetes szünet utáni első tanítási napon a diákok mécseseket és gyertyákat gyújtottak hétfőn az aulában a szombaton holtan talált 11 éves Szita Bence fényképe előtt. A fiú osztálytársait pszichológus várta, hogy együtt dolgozzák fel a tragikus eseményt.

Kreatív és új dokumentumfilmeket kínál a világ minden tájáról keddtől november 11-ig Budapesten a 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, amelyre 25 országból mintegy 50 film érkezett.

Immár két éve, hogy az MSZP Budaörsi Szervezete rendezvénysorozatot kezdett Közéleti Klub elnevezéssel. Ismert és érdekes embereket, időszerű mondanivalóval rendelkező személyiségeket igyekeznek meghívni Budaörsre. Dr. Tóth Ferenc ünnepi írása:

A Fidesz szélsőségesnek tartja és elítéli az MSZP-nek azt a kijelentését, amelyik szerint az előzetes regisztráció a demokrácia halálát jelenti.

Az MSZP szerint a demokrácia halálát okozza az új választási eljárásról szóló törvényjavaslat, amelyet vissza kell vonni, és egy új, konszenzuson alapuló javaslatot kell beterjeszteni és elfogadtatni az Országgyűléssel.

Kedden 13 órakor kísérik utolsó útjára Komár László énekest az Újköztemetőben Budapesten.

A Gazeta Wyborcza című lengyel baloldali liberális napilap hétvégi kiadása párhuzamokat von Orbán Viktor miniszterelnök és Jaroslaw Kaczynski, a lengyel nemzeti konzervatív ellenzék vezetőjének politikai karrierje között.