Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Az eddigi legnagyobb felbontású, 16 gigapixeles fotón fedezhetik fel az érdeklődők az inka romváros, a Machu Picchu titkait.

Az utóbbi öt évben csaknem megkétszereződött a HIV-fertőzöttek száma Oroszországban – jelentette be szerdán az AIDS elleni küzdelemmel és megelőzéssel foglalkozó szövetségi központ vezetője.

Emberemlékezet óta először múlt el úgy nap New Yorkban, hogy egyetlen embert sem lőttek le vagy késeltek meg – derül ki a New York Daily News című újság honlapján szerdán közzétett beszámolóból.

November 30-ig kell a nemzeti fejlesztési miniszternek alapító vagyonként 15 millió dollárt a Friends of Hungary Alapítvány rendelkezésére bocsátania – az erről szóló kormányhatározat a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg.

Az újszülött-koraszülött ellátásban mérföldkőnek számító, a vér méregtelenítését szolgáló beavatkozást hajtottak végre egy újszülöttön szerdára virradó éjszaka a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) gyermekgyógyászati intézetében – közölte Balla György akadémikus, intézetigazgató szerdán.

Az Együtt 2014 választói mozgalom fontos fejleménynek tartja, hogy ma már az MSZP is osztja azt, hogy a rezsim lebontásához és az új politikai korszak elindításához összefogásra van szükség.

Felhő alapú (Cloud) üzleti célú szoftverfejlesztést és biztonságos üzemeltetést támogató szolgáltatásokat fejlesztett ki a budaörsi székhelyű KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt., a kétéves, félmilliárdos projektet az Európai Unió háromszázmillió forinttal támogatta – jelentették be szerdán sajtótájékoztatón.

Jelentős részben eloszlottak a magyarországi gazdasági környezetet érintő német aggodalmak, és jövőre újabb nagyszabású német beruházási hullám indulhat Magyarországon – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán Berlinben.

Az intenzív gyaloglás és a kerékpározás hatékonyabb lehet a magas koleszterinszinttel élő embereknél a korai halálozás megelőzésében, mint a sztatinok szedése – vélik amerikai kutatók, akik tanulmányukat a The Lancet című brit orvosi folyóiratban ismertették.

Demonstrációt tartott a Demokratikus Koalíció (DK) a köztársasági elnök budai hivatala előtt szerdán annak érdekében, hogy az államfő ne írja alá a választási eljárási törvényt, hanem küldje meg azt az Alkotmánybíróságnak.

A Duna Régió Stratégia (DRS) jó példa lehet az Európai Unió (EU) megújításához – mondta a német kancellár szerdán Regensburgban.

Decembertől több autóbuszra csak az első ajtónál lehet felszállni, a járművezetők így az érvényes jegyeket és bérleteket ellenőrzik majd – közölte szerdán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).