Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

A járások létrejöttével a jövőben más karakterű polgármesteri és megyei közgyűlési elnöki munkára lesz szükség Navracsics Tibor szerint. A közigazgatási és igazságügyi miniszter a Közszolgálat című lap csütörtökön megjelenő számában elképzelhetőnek nevezte, hogy minisztériuma egy idő után megállapodjon a kerületi polgármesterekkel arról, hogy mégis az eredetileg tervezett hét járási központ legyen Budapesten.

Bajnai Gordon szerint az érdemi támogatottságú ellenzéki erőknek 6-8 hónappal a parlamenti választás előtt, azaz ősz elejére meg kell állapodniuk a jó kormányzáshoz szükséges programról és a közös jelöltállításról. A Haza és Haladás Egyesület elnöke az MTI-nek adott interjúban elmondta: szervezetépítésbe kezdenek, hogy minél nagyobb súllyal vehessenek részt az ellenzéki együttműködésben, az Együtt 2014 pedig […]

A Fidesz szerint a magyar emberek többségének “görcsbe ugrik a gyomra”, amikor azt hallja, hogy “együtt álmodja meg” az ország új közjogi rendszerét Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon, továbbá szövetségeseik, például “a könnyűdrogok liberalizálásáért küzdő” Juhász Péter és “bukott SZDSZ-esek”.

A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások november 30-ig 90 530 gyűjtőszámlát nyitottak meg devizaalapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján – tette közzé honlapján a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).

Magyarországra utazott és bekapcsolódott a keresésbe annak a brit diáknak a családja, aki újévre virradó éjjel tűnt el Budapesten.

Orbán Viktor kormányfő jobbnak látja, ha inkább nem mondja el, mit gondol a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) döntéséről, amely szerint a magyar válogatott a következő, Románia elleni hazai világbajnoki selejtezőmérkőzését zárt kapuk mögött köteles lejátszani március 22-én – mondta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán az MTI érdeklődésére azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik nemzeti egységet […]

Az előző héthez képest több mint 50 százalékkal emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, s további betegekben a vírust is kimutatták – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán.

Több mint ezer euróval büntethetik Romániában azokat a székelyföldi önkormányzatokat, amelyek törvénytelenül függesztik ki a magyar zászlót – derült ki Hargita megye prefektusának körleveléből.

Túl sokat keresnek a francia színészek Vincent Maraval, Franciaország egyik legfontosabb producere és forgalmazója szerint.

Pénzügyi elemzők az államháztartás előzetes adatai alapján az MTI kérdésére kedden úgy vélekedtek, hogy az uniós normák szerint várhatóan 3 százalék alatt marad a deficit 2012-re vonatkozóan a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyítva.

Átgondolatlannak tartja a brit trónöröklési rend reformjára kidolgozott kormányzati terveket az Egyesült Királyság következő uralkodója.

Alkoholmérgezés okozta a 27 évesen tavalyelőtt elhunyt Amy Winehouse halálát – mondta ki véglegesen és hivatalosan a haláleset ügyében elrendelt, megismételt vizsgálat vezetője keddi végzésében.