Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Születésszabályozási program keretében ingyenesen ivartalaníttatja a Vigyél Haza Alapítvány azokat a szuka kutyákat, amelyeket áprilisig az Illatos úti eb-telepről fogadnak örökbe magánszemélyek.

A Die Welt című német konzervatív lap hétfőn a csehországi elnökválasztás apropóján esszét közölt a csehországi és a magyarországi mentalitásról.

Ötven székely zászlót ajánl fel a Tisztességes Választásért Alapítvány a magyarországi önkormányzatoknak – tudatta az alapítvány az MTI-vel hétfőn.

Jövő év elejétől egyszerűsödik és gyorsabbá válik több gyermekvédelmi és gyámhatósági eljárás, így az örökbefogadás vagy a támogatások igénylése az állami gondoskodásból kikerülők számára – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn az MTI-vel.

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított levéltitok megsértésének vétsége miatt.

Új módszert dolgoztak ki tudósok a szupermasszív fekete lyukak tömegének a megállapítására: az eljárás segíthet megfejteni, hogyan képződnek a láthatatlan, roppant sűrű és óriási tömegű égitestek, és miként hatnak az őket körülvevő galaxisokra.

A moszkvai Nagyszínház balett-társulatának művészeti igazgatója pontosan tudja, hogy ki követte el ellene a savval a merényletet a múlt hónapban, de a hatósági vizsgálat végéig nem kívánja megnevezni a tettest – ezt maga Szergej Filin mondta vasárnap a BBC-nek.

Mintegy ezren emlékeztek a Malévra a magyar légitársaság leállásának egyéves évfordulóján vasárnap Budapesten, a Hősök terén

Napjainkra világszerte és Magyarországon is minden érintett szervezet rendelkezik már az informatikai rendszerek átvizsgálásához, a Red October kártevő kód azonosításához és semlegesítéséhez szükséges eszközökkel – mondta Roel Schouwenberg, a Kaspersky Lab célzott támadásokkal, kiberhadviselési és pro-aktív elhárítási technológiákkal foglalkozó észak-amerikai kutatási vezetője New Yorkban, a “Kaspersky Cyber-Security Summit 2013” kiberbiztonsági csúcsértekezleten az MTI-nek.

Rendkívüli vizsgálatot rendelt el vasárnap a francia kormány, miután egy terhes anya kórházi helyhiány miatt elvesztette a születendő gyermekét.

Az ország energiabiztonságát szolgálja a Fidesz véleménye szerint az E.ON magyarországi földgázipari érdekeltségeinek visszavásárlása – írta a párt országgyűlési frakciója az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

Párbeszéd Magyarországért Pártra változtatja a nevét, és hamarosan párttá is alakul az LMP-ből kivált Párbeszéd Magyarországért Platform – jelentette be Jávor Benedek, a platform egyik alapítója egy budapesti kávéházban tartott vasárnapi sajtótájékoztatón. Lehetőségként hangzott el, hogy a parlamenti képviselőcsoportot kereszteljék át LMP – Párbeszéd Magyarországért névre.