Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

A VIVART  Budaörsi Sinfonietta hagyományos farsangi hangversenyükre invitálja a tisztelt publikumot. A koncertre a belépés ingyenes, a szervezők mindenkit szeretettel várnak.

Szombaton a második elődöntővel folytatódik az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenye, A Dal: az M1 és a Duna World csatornán élőben látható show-ból újabb hat előadó és szám jut a február 23-24-i középdöntőkbe. A március 2-i döntőben derül ki, melyik dal képviseli Magyarországot a májusi malmői nemzetközi megmérettetésen.

A Földbe becsapódó kisbolygó mérte 66,5 millió évvel ezelőtt az utolsó csapást a dinoszauruszokra: a legújabb bizonyítékok alapján a két esemény időben olyan közel történt egymáshoz, hogy az ok-okozati összefüggés biztosra vehető – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.

Vong Kar-vaj kínai filmrendező A nagymester (The Grandmaster) című alkotásával elkezdődött csütörtök este a 63. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale), a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja.

Magyarország a párbeszéden alapuló megoldásban érdekelt Romániával a székely zászlók használatának ügyében – erről beszélt Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön az m1 Az Este című műsorában.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) 2012 negyedik negyedévében összesen 1750 darab fogyasztói kérelem érkezett, 8,7 százalékkal több, mint az előző negyedévben, ugyanakkor 38,6 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban – derül ki a PSZÁF 2012. negyedik negyedévi fogyasztóvédelmi célú hatósági tevékenységéről készült jelentésből.

Már beadhatók a K+F Versenyképességi és Kiválósági Szerződések című felhívásra a pályázatok – hívja fel a figyelmet a Deloitte.

A Daimler elnöke 13 új, előddel nem rendelkező Mercedes modell bemutatását ígéri az elkövetkező nyolc évben annak az agresszív növekedési programnak keretében, amellyel a Daimler legkésőbb 2020-ig vissza kívánja hódítani a legnagyobb luxusautógyártó rangját – idézi az Automotive News Europe szakmai hírportál a Bloomberg üzleti hírügynökséget.

Országos hírszolgálatot hoz létre az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) Egyesület: az alternatív hírügynökség Debrecenből fog kiindulni – jelentette be az egyesület elnöke csütörtökön Debrecenben, sajtótájékoztatón.

A Ferenciek tere felújítása miatt szombaton ismét változik a környék felszíni forgalmi rendje, az Astoria felé jelentős forgalomkorlátozás lép életbe – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön.

Az Országház látogatási díját nem lehet a magyar állampolgárok számára kedvezőbben megállapítani, mivel az Európai Unió állampolgárai között nem lehet különbséget tenni – közölte az Országgyűlés sajtóirodája csütörtökön.

A pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett vállalkozások 2013. január 1-jétől egy naptári hónapban, egy szerződés alapján – az abban meghatározott szolgáltatás vagy termékértékesítés általános forgalmi adóval növelt ellenértékeként – legfeljebb 1,5 millió forintot fizethetnek ki készpénzben, a helytelen jogszabály-értelmezésből adódó mulasztás rendkívül magas bírsággal szankcionálható – hívja fel a figyelmet a Deloitte.