Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

A MOHU Budapest Zrt. tájékoztatja a lakosságot, hogy az újévi ünnepi időszakban is a már megszokott rend szerint szállítja el a kommunális és a szelektív hulladékot Budapesten és az agglomerációs településeken.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevével visszaélve támadnak az adathalászatra specializálódott csalók, akik adó-visszatérítés lehetőségével kecsegtetik áldozataikat – közölte az adhatóság kedden az MTI-vel.

A kormány a Jedlik Ányos Energetikai Programban minden eddiginél nagyobb forrásmennyiséggel segíti a geotermia térnyerését. A pályázati honlapon keddtől elérhető a földhőre a legtöbb forrást biztosító programelem végleges felhívása, 19 milliárd forint kamatmentes hitel ösztönzi a geotermikus hő- és villamosenergia-termelő beruházásokat Budapesten kívül az ország bármely részében – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) december 23-án.

December 31-e a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy részénél és a nyugdíjbiztosításoknál is fontos határnap – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Informatikai rendszerátállás miatt néhány órán át nem lehet majd útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni, és nem mindenhol lehet majd e-matricát venni, előre kell gondoskodni azok megváltásáról – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt az MTI-vel december 27-én szombaton.

Online hozzáférhetők Liszt Ferenc, Weiner Leó és Farkas Ferenc kottakéziratai – közölte az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) az MTI-vel.

(Budaörs, 2025. december 28. – Budaörsi Infó / mti) Az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány – jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter december 27-én szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.

Több mint két és fél évtized szolgálat után búcsúzik Budapest útjaitól az Ikarus 412-es autóbusz. A két ünnep között a korábban jellemző vonalakon egy-egy napra ismét felbukkan az utolsó két, forgalomból távozó jármű egyike. A búcsúprogramhoz december 30-án a BKV nosztalgia 412-ese és az ugyancsak elköszönő Ikarus E91-es is csatlakozik, lehetőséget adva a közlekedésbarátoknak a […]

A közigazgatási szünet alatt is kezdeményezhető ügyintézés elektronikusan a NAV-nál, személyesen az ünnepek alatt is nyitva tartó hivatalt lehet felkeresni, az ügyfélszolgálatokról a hatóság honlapján az Ügyfélszolgálat-keresőben lehet tájékozódni – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-nek elküldött közleményében.

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig – tájékoztatta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium szombaton az MTI-t.

(Budaörs, 2025. november 19. – Budaörsi Infó) Ismerjék meg a TISZA képviselőjelölt-jelöltjeit egyéni választókerületükben. Szavazással lehet kiválasztani, hogy ki lesz az induló a parlamenti választáson 2026-ban! A szavazás első fordulója november 23-án indul.

(Budaörs, 2024. november 17. – Budaörsi Infó) Újabb döntéseket hozott a képviselő-testület a november 17-én megtartott rendkívüli ülésén, hogy megakadályozza 270 lakásos társasház felépítését Budaörs egyik legsűrűbben lakott lakótelepi területén, amelyet egy olyan kormányrendelet tesz lehetővé, amellyel a kormányzat átnyúlna az önkormányzat feje felett.