Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Pénteken tartják az ökumenikus világimanapot, melynek vezérgondolata: Mindannyian menekültek vagyunk a világon – közölte Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára szerdán az MTI-vel.

A Magyar Nemzeti Bank 2012-ben 39,8 milliárd forint veszteséggel zárt, szemben az előző évi 13,6 milliárd forint nyereséggel, működési költsége tavaly 11,6 milliárd forintot tett ki, ami 230 millióval kevesebb a 2011. évinél – áll az MNB 2012. évi jelentésében, amely szerda este jelent meg az Országgyűlés honlapján.

Élvefogó ládacsapdákat helyeztek ki a százhalombattai lakótelepen, amelyet előszeretettel látogatnak a környező mezőkről odatévedt rókák – olvasható a város honlapján.

Az Ipoly Erdő Zrt. vadászai szerdán terelővadászatot tartottak Salgótarjánban, amelynek során hat vaddisznót lőttek ki. A vadászok azt remélik, hogy a város környékén tavaly elejtett 189 vaddisznóval együtt az állományt megritkították annyira, hogy a jövőben nem fognak feltűnni az állatok a városban.

Első hírek szerint, zárt ülésen született önkormányzati döntés szerint, 8  jobboldali szavazattal Frigyesi Andrást választották meg a Budaörsi Játékszín direktori pozíciójára a következő öt évre 2013. február 27-én Budaörsön.

A digitális átállással kapcsolatos félreértések eloszlatását tűzték célul a márciusi Digitális Korrektúra konferencia szervezői. Tájékoztatásuk szerint a Velencei-tó partján a március 19-étől  megrendezendő kétnapos tanácskozáson az érintett műsorszolgáltató és -terjesztő társaságok mellett a szakmai hátteret biztosító Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint az Antenna Hungária vezetői is képviseltetik magukat.

Budaörs Város Önkormányzata a mai napon reggel 8:30-tól képviselő-testületi ülést tartott a Városháza épületében, a II. emeleti tanácsteremben. Az ülésen 44 napirendi pontot kellett volna a képviselőknek megtárgyalniuk, de ezek közül sok elhalasztásra került. A nyílt ülésen a legnagyobb hangsúlyt a székely zászló kitűzésének ügye kapta.

Május elsejétől a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bevezeti az önálló hajójegyet, a Budakeszi belterületén folytatott buszos utazások során pedig nem kell átszállás esetén második jegyet érvényesíteni – közölte a BKK szerdán.

Számítógép által vezérelt robotpilótával rendelkező teherautóirányítási-rendszert fejlesztett ki egy japán kutatóintézet, amelynek köszönhetően a járművek képesek vezető nélkül konvojban közlekedni – jelentette kedden az NHK japán televízió.

Amíg a múlt év első felében az országban eladott lakóingatlanok 15 százaléka volt 5 millió alatti, addig az év végére ez az arány 18 százalékra emelkedett – közölte a Duna House ingatlanhálózat kedden.

Abszurd lenne, ha köteleznék a román állampolgárokat arra, hogy megtanuljanak egy olyan nyelvet, amely nem hivatalos nyelve a román államnak – jelentette ki kedden Crin Antonescu, a román szenátus elnöke annak kapcsán, hogy Csíkszereda polgármestere szerint Székelyföldön a románoknak is ismerniük kellene kötelező módon a magyart.

Tiltakoznak az elbocsátásokat kikényszerítő és ezzel sikeres szakok és tudományágak létét veszélybe sodró kormányzati politika ellen az ellenzéki egyeztetéseken részt vevő baloldali pártok – közölték kedden az MTI-vel.