Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

A tévénézők sms-szavazatai juttatták A Dal szombati döntőjébe ByeAlexet, aki a zenei fősodortól eltérő, Kedvesem című dalával az elmúlt hetekben nagy népszerűségre tett szert és az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyének egyik meglepetésembere lett.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) üdvözli a kormány március 1-től újrainduló “első munkahely garancia” programját, amely 5 milliárd forinttal segíti a pályakezdőket foglalkoztató cégeket.

Drámai ütemben emelkedik az informatikai kártevők száma a világon: napi áltagban 200 ezer új kártevő jelenik meg a kibertérben  a Kaspersky Lab, a világ legnagyobb magántulajdonban lévő végpontvédelmi megoldásokat gyártó vállalata számításai szerint.

Ma éjfélig lehet jelentkezést beadni a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire, egy felvételiző legfeljebb ötöt jelölhet meg közülük.

Három nagyszerű gitáros, a dzsesszt képviselő Babos Gyula és László Attila, valamint az elsősorban rockban utazó Tátrai Tibor triója játszik március 8-án a fővárosi MOM Kulturális Központban.

Március 15-éig párttá alakul az Együtt 2014 választói mozgalom – közölte Bajnai Gordon, a szervezet társalapítója csütörtökön Pécsen.

Eldőlt, hogy március 9-én, illetve 23-án kerül sor a női asztalitenisz Bajnokok Ligája döntőjére, amelynek egyik résztvevője a Budaörs 2i SC együttese lesz.

A Fidesz szerint Simor András távozó jegybankelnök sikertelenségének része, hogy nem hívta fel a devizahitelesek figyelmét az előttük álló adósságcsapdára, monetáris politikájával pedig nem támogatta a magyar gazdaság növekedését.

Erdő Péter bíboros, prímás szerint péntekre várható a konzisztórium, vagyis a bíborosi kollégium összehívása, és március második felében vagy közepén tarthatják meg a konklávét a pápaválasztásra jogosult bíborosok. Az esztergom-budapesti érsek erről a Vatikáni Rádiónak nyilatkozott csütörtökön, miután a bíborosi kar elbúcsúzott a leköszönő XVI. Benedek pápától a Vatikánban.

A takarékszövetkezetek integrációjával fiókhálózatát tekintve Magyarország legnagyobb pénzügyi szolgáltatója jöhetne létre; ha minden feltétel adottá válik, technikailag akár egy-két év alatt megvalósítható az összeolvadás – olvasható az Ernst & Young (E&Y)  közleményében, amelyet csütörtökön juttatott el MTI-hez.

Hatályba lépett csütörtök este nyolc órakor XVI. Benedek pápa lemondása.

Németországban a lakosság számára fontosabb a demokratikus intézmények működőképessége és a magas foglalkoztatottság, mint a gazdasági növekedés – mutatta ki egy szerdán ismertetett felmérésében a DIW berlini gazdaságkutató intézet.