Budaörsi INFÓ

About Budaörsi INFÓ

(Budaörs, 2020. március 25. – Budaörsi Infó) Budaörs város óvodapszichológusainak intézménybezárás alatti segítségnyújtásáról (konzultáció, tanácsadás) részletesen az óvodák honlapján tájékozódhatnak, illetve az óvodák tájékoztatják erről a szülőket.

(Budaörs, 2020. március 25.- Budaörsi Infó) A Budakeszi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya tájékoztatót adott ki az álláskeresőknek a koronavírus miatt kialakult veszélyhelyzet alatti ügyintézési lehetőségekről.

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására 230 millió forintos kerettel pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium (AM) – közölte az agrártárca.

Az online tartalmakra fókuszál, és stúdióként folytatja tevékenységét az A38 Hajó a következő időszakban.

Utódjaik túlélési esélyeinek javítása érdekében párosodnak időről időre egy másik faj hímjeivel az Észak-Amerikában honos lapátlábúbéka-félék egyik fajának nőstényei.

Péntekig meghosszabbította a Diákhitel Központ a hiteligénylési határidőt a szabad felhasználású Diákhitel1 esetében a koronavírus járvány okozta nehéz helyzet miatt – közölte a központ.

A világjárványok évezredek óta végigkísérték az emberiség történetét, ám a 19. századi kolera volt az első, amelyet jól dokumentáltak – erről Fónagy Zoltán, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének főmunkatársa beszélt az MTI-nek annak kapcsán, hogy az intézet égisze alatt a járványok történetével foglalkozó új sorozat indult.

 Az új koronavírussal bárki megfertőződhet és bárki fertőzhet, a kórokozó az országban mindenhol jelen van – hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.

A koronavírus-járvány terjedése miatt hozott kormányzati intézkedések egyike, hogy az egyérintéssel történő bankkártyás fizetés értékhatára a jelenlegi 5 ezer forintról 15 ezer forintra emelkedik április 15-től. Az intézkedéshez a Magyar Posta is alkalmazkodik – közölte a Magyar Posta az MTI érdeklődésére .

(Budaörs, 2020. március 24. – Budaörsi Infó) Monostori-Kalovits Márk szervezésében létrejött egy közösségi esemény, amely arra kéri a budaörsieket, hogy minden este 20 órakor álljanak ki az ablakba, és egy perces közös tapsolással jelezzék az egészségügyi dolgozóknak a hálájukat.

 Átmeneti intézkedéseket vezetett be a koronavírus-járvány miatt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK): az álláskeresők egy igazolással többször is kérhetik az ingyenes havi bérletet, valamint a nyugdíjas és kisgyerekes bérletigazolványokat a veszélyhelyzet ideje alatt nem kell meghosszabbítani.

(Budaörs, 2020. március 24. – Budaörsi Infó) A rendkívüli egészségügyi helyzet miatt erősen javasolt mindenki számára, aki csak teheti – az otthonmaradás. A Budaörsi Infó szerkesztősége úgy döntött, hogy a saját és szeretteink érdekében vállalt ideiglenes szobafogságra tekintettel a megszokott híradásaink mellett más módokon is elvisszük otthonaikba a híreket, tudnivalókat, de alkalomadtán némi szórakozást is. Online videó-sorozatunkban […]