Budaörsi INFÓ

About Budaörsi INFÓ

Országhatárokon átívelő denevérvédelmi projekt indul, a Magyarország, Szlovákia, Románia és Ukrajna által közösen szervezett program célja az emlősök összehangolt védelme, a lakosság szemléletformálása és a fenntartható környezethasználat kialakítása a határ menti területeken – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Online komolyzenei sorozatot indít KameraZene címmel szerdán a Budapesti Filharmóniai Társaság.

 Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint nincs bizonyíték arra, hogy a tuberkulózis ellen gyermekkorban beadott védőoltás (BCG) megvédené az embereket a Covid-19 nevű vírussal szemben – olvasható a szakosított ENSZ-szervezet honlapján.

Többet és többször rendelnek a vásárlók az interneten a koronavírus-járvány kitörése óta, és szűk negyedük inkább nem megy semmilyen boltba, hanem kizárólag online rendeli meg a szükséges termékeket – derül ki egy e-kereskedelmi kutatócég felméréséből.

A koronavírus-járvány miatt megnövekedett keresletet, valamint az orvosi és védőeszközök globális hiányát kihasználva, nem létező védőmaszkokkal üzletelő bűnözői csoport két tagját állították elő összehangolt művelet keretében a német, az ír, a holland és a brit hatóságok – közölte az Európai Unió rendőri együttműködést koordináló szervezete (Europol).

A koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében országszerte több városban szabályozzák a piacok működését az idősek védelmében, és a húsvéti időszakra meghozott szigorítások közül is érvényben marad néhány.

Meghalt 13 beteg, és egy nap alatt 54-gyel, 1512-re nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – írta a koronavirus.gov.hu kedd reggel.

A légúti vírusok terjedése levegőben és a sebészi maszkok hatékonysága.

(Budaörs, 2020. április 14. – Budaörsi Infó) Egy 25 éves budaörsi fiatalember, Cseresznyés László diplomamunkájában arról írt, hogy hogyan képzeli el Budaörs városközpontját. A munkája részben megoldási módot kínál a városnak több évtizedes vita lezárására. A közelmúltban újjáépített budaörsi buszvégállomás gyakorlatilag illeszkedik is az elképzelésbe.

(Budaörs, 2020. április 14. – Budaörsi Infó) A rendkívüli egészségügyi helyzet miatt erősen javasolt mindenki számára, aki csak teheti – az otthonmaradás. A Budaörsi Infó szerkesztősége úgy döntött, hogy a saját és szeretteink érdekében vállalt ideiglenes szobafogságra tekintettel a megszokott híradásaink mellett más módokon is elvisszük otthonaikba a híreket, tudnivalókat, de alkalomadtán némi szórakozást is. Online videó-sorozatunkban […]

A rendőrség húsvétkor is ellenőrzi és kiszűri a forgalomból az ittas járművezetőket – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési osztályának vezetője az egyik televízió csatorna műsorában.

Hidegfront érkezik a hét elején, keddre mintegy 10 Celsius-fokot esik a hőmérséklet, a hét második felében viszont ismét melegszik az idő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.