Budaörsi INFÓ

About Budaörsi INFÓ

2020. június 2-tól a NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának eddig zárva tartó kirendeltségein és a Kormányablakokban is újraindul az ügyfélfogadás.

Idén eddig hatvannal kevesebben haltak meg a közutakon, mint az elmúlt év azonos időszakában, ugyanakkor a gyorshajtás miatt bekövetkezett balesetek aránya nőtt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu honlapon.

Új művek komponálására hívja a 18-35 év közötti magyar zeneszerzőket a Magyar Művészeti Akadémia, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar és a Budapesti Vonósok Kamarazenekar, az alkotásokat szeptember 1-je éjfélig várják.

Pünkösdvasárnap és pünkösdhétfőn a fővárosi közösségi közlekedési járatok az ünnepnapokon, illetve munkaszüneti napokon érvényes menetrend szerint indulnak – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A rendőrség a csütörtöki Dohány utcai helyszínre szervezett gyűléssel összefüggésben 34 embert jelentett fel szabálysértés elkövetése miatt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Átlagosan 404 ezer forint megtakarítása van a 19 és 29 év közötti magyar fiataloknak egy 2020 első negyedévi felmérés szerint, ezen belül a 19-25 évesek átlagosan 300 ezer forint spórolt pénzzel rendelkeznek, míg a 26-29 éveseknél félmillió forint felett alakul a félretett összegek átlaga.

(Budaörs, 2020. május 29. – Budaörsi Infó) 2020. januárjában írtunk arról, hogy Budaörs Város Önkormányzata felújítja a PostART kulturális színteret, így átmenetileg új helyszínen kaptak helyet a programok. Jövő héttől, viszont minden visszatérhet a régi kerékvágásba, újra megnyit a PostART! Az épület állagmegóvási munkálatai véget értek, illetve megújulva várja a budaörsieket várhatóan június 5-től.

(Budaörs, 2020. május 29. – Budaörsi Infó) A Budaörsiek együtt, egymásért! sorozatunkon belül minden héten pénteken Sávai-Viola Erika angol tanulással kapcsolatos cikkeit olvashatják és videóit láthatják majd. A mai részben a kisgyermekkori nyelvelsajátításról lesz szó. Tartsanak velünk! 

(Budaörs, 2020. május 29. – Budaörsi Infó) Idén is megrendezik az Év háza pályázatot, ahol budaörsi pályamunkák is indultak a Középület kategóriában. Hajrá Budaörs! Szavazzanak!

 Könyvkiadók pályázhatnak kortárs szépirodalmi művek felajánlásával a Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei Igazgatósága(KMI) E-Könyvtér programjába.

Péntektől be szabad menni a fővárosi éttermek belső tereibe, fogadhatnak vendégeket a budapesti szálláshelyek, és a sportrendezvények, valamint a nemzeti parkok szabadtéri bemutató létesítményei is látogathatók – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a csütörtöki online sajtótájékoztatón.

Május utolsó napjaiban is változékony lesz az időjárás – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.