Budaörsi INFÓ

About Budaörsi INFÓ

Meghalt két idős, krónikus beteg, és eggyel, 4077-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu kedd reggel.

 Elfogadta az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, valamint jóváhagyta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló jogszabályt kedden.

A régészek úgy látják, hogy az egykori horgászat kifejezetten hasonlított a maira, csak a csontból készült horgokhoz állati vagy növényi eredetű horgász-zsineget rögzítettek.

 Egy 16 évvel ezelőtt történt bűncselekmény ügyében hozott döntést hétfőn a bíróság: elrendelte egy férfi letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy lomtalanításkor hulladék közé rejtett egy újszülöttet – közölte a Budapest Környéki Törvényszék a honlapján.

(Budaörs, 2020, június 16. – Budaörsi Infó) Budaörs Város Önkormányzata hosszú ideje kiemelten kezeli a klímavédelem és az éghajlatváltozás kérdéskörét. 2020-ban a téma különösen nagy figyelmet kap, mivel most készül a város klímastratégiája és Fenntartható Energia- és Klíma Akcióterve. Az önkormányzat kíváncsi a budaörsiek ezzel kapcsolatos véleményére, tapasztalataira, ezért online kutatást indított. Azt kérik, hogy […]

Egy új tanulmány szerint a nagyvárosok gazdagabb negyedeiben, különösen a száraz vidékeken nagyobb a biológiai sokféleség, mint a szegényebb környékeken. A feltárt mintázatot a kutatók “luxushatásnak” nevezték el.

Várhatóan szerdán dönt a kormány a 65 évnél idősebbek vásárlási idősávjáról – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs.

Hétfőtől Budapesten is tartható a temetések és házasságkötések után családi rendezvény – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa.

 Közös kampányt indít az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) és a Magyar Vöröskereszt azért, hogy minél többen adjanak vért a nyáron.

(Budaörs, 2020. június 15. – Budaörsi Infó) Korlátozásokkal indult újra a járóbeteg-ellátás az országban, így Budaörsön is. Orvos-beteg találkozásra csak indokolt esetben, telefonos konzultáció után kerülhet sor. A konzultációk időpontját minden héten hétfőn megtalálják a Budaörsi Infó Online-on. A szükséges védőeszközök az intézményben a szükséges mennyiségben rendelkezésre állnak; a betegeknek szájmaszkban kell érkezniük az épületbe.

A csimpánzok anatómiai szempontból hasonlítanak az emberhez, ami alapján felmerül a kérdés, hogy vajon embereknél is előfordulhat-e szívcsont.

Új pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnbandát számoltak fel a rendőrök. A csoport fedte le az országos online terjesztés 80 százalékát – közölte a rendőrség.