Budaörsi INFÓ

About Budaörsi INFÓ

Az eddig véltnél régebben léteztek komoly vagyoni egyenlőtlenségek – állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport egy 6600 éves lengyelországi temetkezési hely leletei alapján.

 A világon 20 020 679 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 734 803, a gyógyultaké pedig 12 223 978 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli összesítése szerint.

(Budaörs, 2020. augusztus 11. – Budaörsi Infó) 2020 augusztus 14-én, pénteken szabadság miatt elmarad a falugazdász fogadóórája Budaörsön.

Továbbra is több településen magas a levegő ózontartalma, 18 helyen “kifogásolt” a levegőminőség.

A megkérdezett szülők negyedének kellett új számítástechnikai eszközt vásárolnia a koronavírus-járvány idején a kapcsolattartáshoz, erre átlagosan 125 ezer forintot költöttek, míg közel kétharmaduk vásárolt valamilyen kiegészítőt, átlagosan 32 ezer forintért – ez derült ki a Budapest Bank legfrissebb reprezentatív kutatásából.

 Csalás miatt emeltek vádat egy zalai szarvasmarha-felvásárló ellen, aki nem fizette ki az átvett állatok árát és csaknem 23,5 millió forint kárt okozott 39 gazdának – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

 Meghalt három krónikus beteg és harmincöttel, 4731-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn.

(Budaörs, 2020. augusztus 10. – Budaörsi Infó) Az augusztusi Budaörsi Infó nyomtatott számában minden fontos információt megtalálnak, ami Budaörssel kapcsolatos! Megéri megnézni! 10.000 példányban minden hónapban!

Képes sértetlenül kimenekülni az őt lenyelő békából egy különleges bogár, a Regimbartia attenuata.

A vakcinának hosszan tartó, általános immunstimuláló hatása is van, ezért többféle fertőző betegség, így az új koronavírus okozta Covid-19 ellen is hatásos lehet.

A Balaton Európa legbiztonságosabb tava – mondta a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője az egyik televízió csatorna műsorában.

A héten is maradnak a 30 Celsius-fok körüli maximumok. Sok lesz a napsütés, de többször lehetnek záporok, erős, viharos széllel kísért zivatarok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.