Budaörsi INFÓ

About Budaörsi INFÓ

Augusztusban csaknem 11 ezer importált használt személyautót regisztráltak Magyarországon, 12 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában – közölte a JóAutók.hu az MTI-vel pénteken, a DataHouse adatai alapján.

A gondozóhoz való kötődés, a gyerekekhez hasonlóan, a kutyáknál is agyi jutalomválaszhoz kapcsolódik – állapították meg viselkedéses és agyi képalkotó vizsgálatok kombinálásával az ELTE etológusai.

Az átlagnál 1,2 Celsius-fokkal melegebb volt az idei nyár, ezzel az 1901-től vezetett mérések óta ez lett az ötödik legmelegebb nyár – állapította meg az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott elemzésében, amely azt is kiemelte: a gyakori hőség mellett nagyon száraz is volt a nyár, a csapadékösszeg is jelentősen elmaradt az átlagtól.

A Központi Nyomozó Főügyészség vezető beosztású hivatalos személy által hivatali kötelessége megszegésével, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 70 ember ellen a Fővárosi Törvényszéken – közölte Keresztes Imre főügyész.

Országos, nyílt, egyfordulós tervpályázatot ír ki a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) a fenntartásában működő Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) új székhelyének tervezésére.

Az előző nap eseményei számokban.

 A világon 219 014 988 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 541 010 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint.

A kutyák meg tudják különböztetni az ember szándékos és véletlen tetteit egy új német kutatás szerint.

Az Atlanti-óceán melegedése a kihalás felé sodorja az északi simabálnákat: az egyre apadó táplálékforrások miatt a súlyosan veszélyeztetett tengeri emlősök szaporodási rátája csökken és kénytelenek elhagyni hagyományos és védett természetes élőhelyeiket, aminek következtében nagyobb eséllyel pusztulnak el a hajókkal való ütközésben és gabalyodnak halászfelszerelésekbe.

(Budaörs, 2021. szeptember 3. – Budaörsi Infó) A Fillari Team kerékpáros egyesület idén is megrendezi a már hagyománnyá vált Budaörsi Kerékpáros Felvonulást városunkban.

Meleg, napsütéses idő várható az ősz első hétvégéjén, néhol akár 27 Celsius-fokot is mérhetnek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

(Budaörs, 2021. szeptember 2. – Budaörsi Infó) 2021. szeptember 1-én elkezdődött a Budaörs Fesztivál. Az első helyszín a PostART volt, ahol kiállításmegnyitó és koncertek várták az érdeklődőket. A programok ma 10 órától folytatódnak.