Budaörsi INFÓ

About Budaörsi INFÓ

Idén is kiemelt figyelmet fordítanak a tanévkezdés biztonságára a településeken dolgozó polgárőrök – közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

A Kazincbarcikai Járásbíróság szexuális erőszak és kifosztás bűntette, valamint lopás vétsége miatt hét év szabadságvesztésre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte azt a helyi férfit, aki egy alvó nőt próbált megerőszakolni – közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya.

(Budaörs, 2023. augusztus 29. – Budaörsi Infó) A Dialógus az Oktatásért című rendezvény következő budaörsi fórumát 2023. augusztus 30-án tartják meg városunkban.

Az átlagos bruttó fizetések alapján Magyarországon tavaly – a 2021-ben mért 9,6 év után – már 10,2 évet kellett dolgozni egy új, 70 négyzetméteres lakás megvásárlásához – közölte a Deloitte.

(Budaörs, 2023. augusztus 28.-  Budaörsi Infó) 2023. szeptember 2-án, szombaton egész napos családi nyár búcsúztató rendezvény lesz a Szabadság út lezárt szakaszán.

Az elmúlt nap eseményei számokban.

A Luna-25 holdállomásnak a tervek szerint hétfőn kellett volna landolnia a Hold déli pólusánál, ám ehelyett az égitest felszínébe csapódott.

A hét elején záporokkal, zivatarokkal érkezik a hőségnek véget vető frontrendszer, a szél helyenként élénk lehet, zivatarok környezetében viharossá fokozódhat – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

(Budaörs, 2023. augusztus 27. – Budaörsi Infó) 2023. szeptember 9-én (szombaton) 10:00 órától kerül megrendezésre a Budaörsi Kőhegyi Kápolna Búcsú.

Az előző nap eseményei számokban.

(Budaörs, 2023. augusztus 27. – Budaörsi Infó/Kiszámoló) Már háromnegyed éve is nagy vihart kavart egy eldugott törvény, amiből hosszú matekolás után csak az derült ki, hogy megszüntetik a szaldós rendszert a meglévő napelemesek számára is.

Vasárnap még 32-39 Celsius-fokos maximumhőmérsékletre van kilátás, de a jövő hét első felében változás várható az időjárásban: hétfőn eléri az északnyugati országrészt egy hullámzó frontrendszer, de a hűvösebb, frissebb levegő az Alföldre valószínűleg csak szerdán érkezik meg – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat délutáni videójából.