Budaörsi INFÓ

About Budaörsi INFÓ

(Budaörs, 2023. december 3. – Budaörsi Infó) Meghosszabbította Buday Dániel vezetőedző szerződését a női kézilabda NB I-ben szereplő Moyra-Budaörs vezetősége.

(Budaörs, 2023. december 3. – Budaörsi Infó)  A héten kezdődött az advent, a karácsonyra való lelki felkészülés négy vasárnapot felölelő időszaka. A tegnapi nap folyamán az adventi szentmisét követően meggyújtották az első gyertyát a Templom téren, az adventi koszorún. Még három hét is itt a karácsony. 

Mivel napjainkban már télen is sokan járnak kerékpárral és rollerrel munkába, a mikromobilitási eszközök praktikus használatára több tanácsot is a Jövő Mobilitása Szövetség: ezek közül az egyik legfontosabb, hogy ilyenkor különösen fontos a láthatóság a biciklivel, rollerrel közlekedőknek.

Az év vége felé erősödik az ingatlanpiac Magyarországon, a Duna House által becsült 8800 tranzakcióval a november az egyik legaktívabb hónap volt idén: az előző hónap eredményeit 12 százalékkal, az előző év novemberét pedig 10 százalékkal haladta meg, és hasonló mértékben nőtt a felvett jelzáloghitelek összege is.

Pénzt és időt spórolhatnak a családok a karácsonyi nagybevásárlások során az online Árfigyelő használatával – hívja fel a figyelmet pénteki közleményében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

Hűtőhasználati útmutatót állított össze karácsonyra a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjában, hogy segítsen az élelmiszerek biztonságos és fenntartható tárolásában – számolt be a hivatal közleményében.

Vasárnap szakaszos és időszakos forgalomkorlátozás lesz a belvárosban futóverseny miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

(Budaörs, 2023. december 2. – Budaörsi Infó) 2023. december 2-án 9:00 órai kezdettel rendkívüli ülést tart Budaörs Város Önkormányzat képviselő-testülete, a Városháza dísztermében (2040 Budaörs, Szabadság út 134.).

(Budaörs, 2023. december 1. – Budaörsi Infó) Az elmúlt években a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium rendre előkelő helyen szerepel a HVG középiskolai rangsorában. Idén a vidéki középiskolások között a 9. lett, országosan viszont a 25-ik.

(Budaörs, 2023. december 1. – Budaörsi Infó/budaors.hu) A hideg időjárás beköszöntével megnövekszik azok száma, akik a kihűlés miatt lelik halálukat. Az Önkormányzat kéri a lakosságot, hogy figyeljenek oda egymásra! Az Önkormányzat szükség estén támogatást tud nyújtani.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) minden rendelkezésére álló eszközzel fellép a gyorsulási versenyek és a gyorshajtás ellen – mondta a közlekedésrendészeti főosztály vezetője fővárosi sajtótájékoztatóján.

Több hullámban érkezik változatos halmazállapotú csapadék december első hétvégéjén: pénteken kiadós mennyiség esőre, szombaton pedig esőre, havas esőre, havazásra kell készülni erős, néhol viharos széllel, majd vasárnap kisüt a nap. Nagy lesz a hőmérséklet-különbség az északkeleti és a déli országrészek között: szombaton napközben mínusz 1 és plusz 15 fok között lesz a hőmérséklet – derül […]