Börtönre ítéltek két férfit, akik kábítószerrel átitatott papírlapokkal akartak üzletelni a börtönben
- Budaörsi INFÓ
- 2025 október 03.
Nem jogerősen hat, illetve négy év börtönre ítélt a Kalocsai Járásbíróság két férfit, akik kábítószerrel átitatott papírlapokkal akartak üzletelni a börtönben – közölte a Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint az idősebb, 37 éves férfi az egyik büntetés-végrehajtási intézet külső munkavégzési területére pszichoaktív anyagot tartalmazó papírlapokat juttatott be, hogy az ott fogvatartottként tartózkodó barátja – akinek személye az eljárás során ismeretlenül maradt – az intézetben darabját ötezer forintért árulja, majd a hasznon egyenlő arányban osztozzanak.
Az ismeretlenül maradt fogvatartott megbízta egyik rabtársát, az ügy 29 éves vádlottját azzal, hogy papírokat vegye magához, és juttassa be a börtönbe. A férfi ezt meg is tette, mert azt az ígéretet kapta, hogy a szerből ingyenesen fogyaszthat.
A pszichoaktív anyagot tartalmazó csomagot az átvizsgálás során a felügyelő azonban gyanúsnak találta, ezért értesítette a rendőrséget.
A Kalocsai Járásbíróság visszaesőként a 29 éves férfit 4 év börtönre ítélte, míg 37 éves társát 6 év börtönnel sújtott pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt azzal, hogy a büntetésükből nem bocsáthatóak feltételes szabadságra.
Az ítélet nem jogerős.
facebook:












0 Komment