Idősek Világnapja Budaörsön

(Budaörs, 2025. október 2. – Budaörsi Infó) 2025. október 1-én tartották az Idősek Világnapját Budaörsön a Jókai Mór Művelődési Házban.

 

 

Köszöntőt mondott Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere.

 

idosekvilagnapja2025 (1)

 

A polgármester a megszokottakhoz híven köszöntötte a megjelentek közül a legidősebbet, idén a 97 éves Krix Györgyöt.

 

 

idosekvilagnapja2025 (1)

 

Ünnepi program keretén belül a „Híd a generációk között” élményközpontú interaktív generációs előadást és szórakoztató műsort hallgathatták meg a szépkorúak. Ezt követően a  Szélrózsa Néptáncegyüttes fellépése következett. A rendezvény végén egy szál virággal és vendéglátással köszöntötték a budaörsi nyugdíjasokat.

 

 

idosekvilagnapja2025 (2)

 

idosekvilagnapja2025 (4)

 

idosekvilagnapja2025 (5)

 

 

Wittinghoff Tamás ünnepi beszédében elmondta, hogy az ősi és érett kultúrákban az öregeket nem azért tisztelték, mert “fáradságos életükkel kiérdemelték” ezt, nem is abból a józan előrelátásból, hogy “egyszer mi is megöregszünk”, hanem azért, mert az öregember óriási élettapasztalatával olyan értékeket jelenített meg, amely a fiatalabbak számára vonzó és kívánatos volt!

“Az öregember nem teher volt, hanem felbecsülhetetlen érték: nem azt nézték, milyen mulandó a teste, hanem hogy ki lakik benne!” – Müller Péter író fogalmazott így az idősek megbecsülésével kapcsolatban.

Nagyon remélem, hogy ez a szemlélet nem csupán az ősi, letűnt időket jellemezte, de egyre inkább visszatér napjainkban is. Annyi biztos, hogy mi itt Budaörsön már nagyon régen, valójában az önkormányzat megalakulása óta ebben a szellemben működünk. Valljuk, hogy az idősek nem tehertételt jelentenek a városnak, hanem erőforrást, mert rengeteg értéket hordoznak. Egyszóval nem csak kötelességünk gondoskodni az időseinkről, de még mindig nagyon sokat vissza is kapunk tőlük, ha odafigyelünk rájuk.

Nagyon pontosnak tartom azt a kifejezést, hogy „cselekvő szeretet”, ami arra helyezi a hangsúlyt, hogy nem elég szépeket mondani, hanem a jó szándéknak, az odafigyelésnek, a segítségnek nagyon is konkrét dolgokban kell megnyilvánulniuk.

Ezt szem előtt tartva évtizedek óta úgy fejlesztjük az intézményrendszerünket és a szolgáltatásainkat, hogy azok minél jobban kiszolgálják az időseket is. Az ő valós élethelyzeteikre, hétköznapi problémáikra reagáljanak.  

 

idosekvilagnapja2025 (2)

Így természetesen első helyen állt az egészségügyi és szociális ellátórendszerünk kiépítése olyan színvonalon, amely messze megelőzi az országos átlagot. Még akkor is ragaszkodunk ehhez, ha ennek megőrzése egyre többe és egyre nagyobb erőfeszítésekbe kerül. De, ebből nem engedünk. Budaörsön jelenleg 22-féle jogcímen lehet önkormányzati támogatásokat igényelni, és a jogosultak körét, illetve az értékhatárokat is folyamatosan emeljük, hozzáigazítjuk a realitásokhoz.

Minden alkalommal, amikor idősekkel találkozok, újra és újra elmondom, hogy keressenek minket bátran és jelezzék, ha bármilyen problémájuk akad, biztosan találunk megoldást.

Természetesen az alapvető létfeltételek támogatása mellett ugyanolyan fontosnak tartjuk, hogy széles legyen a választék a pihenés, a szórakozás, a kikapcsolódás terén is. Ezért működtetünk nyugdíjas klubokat, támogatunk megannyi civil szervezetet, van egy kiváló színházunk, könyvtárunk, uszodánk, rengeteg park, felnőtt játszótér, jól karbantartott zöldfelület, kirándulási lehetőségek, sokféle ingyenes kulturális program és fesztivál is van a városban.

Azt szeretnénk, ha Budaörsön minél több olyan idős ember élne, akik nem csak egészségesek, de még sok aktivitási lehetőséget és örömet is találnának még az életükben ….

… Örülök, hogy ilyen sokan eljöttek. Köszönöm, hogy hosszú évek fáradságos munkájával segítettek szerethetővé és élhetővé tenni a városunkat. Kívánok jó egészséget, békés, örömteli napokat, és azt, hogy érezzék minden nap, még nagyon sokáig szükségünk van Önökre.”

 

 

idosekvilagnapja2025 (3)

 

idosekvilagnapja2025 (6)

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.