Eladóból lett áldozat

Adathalász módszerrel támadtak csalók: a kár közel 8 millió forint.

 

Interneten hirdetett gyermekágyat a napokban egy Győr melletti településen élő 49 éves nő. Hamarosan jelentkezett is egy vevő, aki elmondta, hogy a termék árát már elutalta, és erről egy linket fog kapni, amit jóvá kell hagynia. Az eladó a kérésnek eleget tett, ezt követően azonban az alkalmazás egy adathalász oldalra navigálta, ahol meg kellett adnia a banki adatait. Miután ez lezajlott, az asszony ellenőrizte a bankszámláját, és rájött, hogy a magát vevőnek hazudó személy 8 millió forintot emelt le tőle.

A Győri Rendőrkapitányság jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt indított eljárást.

 

Kérjük, hogy az áldozattá válás elkerülése érdekében fogadja meg a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság tanácsait:

Legyen tisztában azzal, hogy eladóként pénzt csak fogad, nem küld!

Legyen éber! Ahhoz, hogy bankszámlájára pénzt utaljanak, nincs szüksége semmilyen programra, és a bankfiókjába sem kell bejelentkeznie!

Utalás fogadásához elegendő megadni a bankszámlaszámot és a tulajdonos nevét, de – kizárólag belföldi forintátutalások esetén – már arra is van lehetőség, hogy ún. másodlagos azonosítókat, például az e-mail-címünket használjuk a pénzfogadáshoz.

Soha ne adjon meg további bankszámlaadatokat, a felhasználói fiókja azonosítóit, jelszavakat e-mailben, SMS-ben vagy telefonon érkező kérésre!

A csalás és a tényleges jogosulatlan átutalás között akár napok is eltelhetnek, ezért amint észreveszi, hogy áldozattá vált, késlekedés nélkül jelentse az esetet a bankjánál, és tegyen feljelentést!

 

Az online térben elkövetett bűncselekmények megelőzéséről a kiberpajzs.hu oldalon szerezhet további hasznos információkat.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.