Elindult a csillagászati válogatóverseny – Várják a középiskolás diákok jelentkezését

Elindult az Athletica Galactica csillagászati válogatóverseny, amelyre november 3-ig várják a középiskolás diákok jelentkezését. A megmérettetés legjobbjai képviselik majd Magyarországot a 2026-os Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián Vietnám fővárosában, Hanoiban.

A versenyre azokat a középiskolás diákokat várják, akik érdeklődnek a csillagászat és az űrkutatás, valamint a fizika, a matematika és az informatika iránt.

A háromfordulós válogató versenyre november 3-ig jelentkezhetnek a csillagászat iránt érdeklődő diákok – közölték az MTI-vel a szervezők csütörtökön.

A válogatóversenyre minden a 2025/26-os tanévben középiskolába járó hazai és határon túli magyar diák nevezhet.

Az előválogató három online fordulóból áll, amelyeket a diákok saját iskolájukban írhatnak meg. A legjobban teljesítő 25-30 tanuló jut a jászberényi döntőbe, amit márciusban rendeznek meg. A döntőből a legjobb 10-12 diák kerül be a diákolimpiai keretbe. Közülük választják majd ki azt az öt főt, aki 2026 októberében Hanoiba utazik a 19. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiára (International Olympiad on Astronomy and Astrophysics – IOAA).

A szervezők a https://athleticagalactica.hu/jelentkezes linken várják a diákok nevezését. További részletek a versenyről a https://athleticagalactica.hu/felhivas-2025-2026-evad oldalon olvashatók.

A verseny a legmagasabb rangú, középiskolásoknak szóló nemzetközi vetélkedő a csillagászat és az asztrofizika területén. Ötlete 2006-ban született meg Thaiföld, Indonézia, Irán, Kína és Lengyelország együttműködéséből.

Az alapítók célja az volt, hogy népszerűsítsék a csillagászatot és az asztrofizikát a fiatalok körében, és hogy elősegítsék a nemzetközi szakmai kapcsolatok kialakulását már fiatal korban is.

A 18. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiát 2025. augusztusában az indiai Mumbaiban rendezték meg, ahonnan a magyar csapat öt éremmel – két arannyal, egy ezüsttel és két bronzzal – tért haza. A megmérettetésen Elekes Dorottya, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium diákja a teljes mezőny legjobb női versenyzője lett.

(A kép csak illusztráció)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.