A Regőczi Alapítvány által támogatott gyerekeket látott vendégül a Margitszigeti Színház szombaton az Alice Csodaországban című előadáson. Herczegh Anita, Áder János volt köztársasági elnök felesége, az alapítvány kuratóriumának elnöke a támogatott gyermekekkel, kísérőikkel és támogatóikkal, összesen 140 fővel együtt nézte meg az ...
Legfrissebbek
-
Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra
-
Megszólalt az építtető a Budaörs határában épülő lakópark ügyében
-
Változás a bankoknál – Február 1-től havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen
-
Tavaly 2,4 millióan utaztak a BAHART kompjain és hajóin
-
2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás – Ma indul az Otthoni Energiatároló Program
-
Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás a héten is
-
Megszólalt a beruházó: reagált a Catone Kft. a kamaraerdei raktárépítéssel kapcsolatos cikkekre
-
Választás 2026 – Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
-
Március 8-án lesz a Mozart-nap a Zeneakadémián
-
Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, videók, és képek ezreit tette közzé
-
Akciódús foglalkozás a budaörsi ifjúsági tűzoltóknál – akadálypálya, sötét, hőkamera
-
ORFK: nem talált bombát a rendőrség a fenyegetés által érintett intézményekben – Érden is volt bombariadó
Kopasz Bálint parádés versenyzéssel megnyerte a kajak egyesek 1000 méteres versenyét a milánói világbajnokságon. A szombat délutáni döntőkben további három érmet szereztek a magyarok: nyert a férfi kenu négyes is, a kajakos Csikós Zsóka és a kenus Adolf Balázs pedig harmadik lett 500, illetve 1000 méter ...
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a ...
Hatvan éve találták meg a Samu névre keresztelt 320 ezer éves ősember csontmaradványát a vértesszőlősi mésztufabányában, ennek megünneplésére a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) családi napot szervezett vértesszőlősi régészeti bemutatóhelyén – közölte a központ az ...
- Budaörsi INFÓ
- 2025 augusztus 24.
- Rendőrségi hírek
- 0 Komment
Elsőként értek a készenléti rendőrök egy baleset helyszínére. A sérülteknek először ők segítettek. Egy roncsba szorult, lábán sérült nő artériás vérzését is sikerült ...
- Budaörsi INFÓ
- 2025 augusztus 23.
- Budaörsi Hírek, Kiemelt
- 0 Komment
(Budaörs, 2025. augusztus 23. – Budaörsi Infó) A Napsugár sétányon található játszótér minden funkciója ...
Az állat- és természetvédelem, valamint a felelős állattartás fontosságára hívják fel a figyelmet idén Debrecenben, az állatkertek éjszakáján – jelentették be a szervezők a rendezvény beharangozó ...
- Budaörsi INFÓ
- 2025 augusztus 23.
- Rendőrségi hírek
- 0 Komment
Elfogtak egy férfit, miután igazoltatták, s kiderült, hogy a saját testvérének adta ki magát, miközben tizenegy körözés volt érvényben ellene – közölte a Készenléti Rendőrség a police.hu ...
Augusztus 25-én kezdődik a Városmajori Szabadtéri Színpad Szemle Plusz programsorozata, amely vidéki és határon túli színházi alkotásokra, valamint a független előadóművészek támogatására helyezi a hangsúlyt. A versenyprogramban hat nagyszínpadi és hat kamaraelőadás kap helyet, az OFF programban hét színiiskola hallgatói ...
Az MVM Csoport okosmérős ügyfelei ősztől újra kérhetik az egyforma összegű áramszámlákat – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti ...
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján – tájékoztatta a nemzeti lottótársaság ...


Legutóbbi hozzászólások