Csaknem 200 helyszínen rendezik meg a Sereglés népművészeti fesztivált

Szeptember 20-án rendezik meg a Sereglés elnevezésű, ingyenes népművészeti rendezvénysorozatot, amelyre több tízezer népzenésszel, néptáncossal és kézműves mesterrel várják az érdeklődőket Bátaszéktől Gyimesfelsőlokig, csaknem kétszáz kárpát-medencei helyszínen – közölték a szervezők az MTI-vel.

A rendezvénysorozat egyik célja, hogy bemutassák a Csoóri Sándor Program eddigi eredményeit – írták a közleményben. Felidézték, hogy a Csoóri Sándor Alap 2017-ben jött létre azzal a céllal, hogy megerősítse a magyar és nemzetiségi, valamint a határon túli, magyar népművészettel foglalkozó közösségeket szakmai munkájukban, a hagyomány megőrzésében és továbbadásában.

A programban hét év alatt 12 és fél ezer pályázat és több mint 3300 szervezet nyert összesen 21,77 milliárd forint támogatást, az eseményen ők mutatják meg magukat a nagyközönségnek.

A tájékoztatás szerint a fesztivál további célja annak a bemutatása, hogy “a népművészet nem csupán örökség, hanem élő, lüktető, megtartó közösségi élmény is egyben”. A rendezvény fő szervezője a Népművészeti Egyesületek Szövetsége.

A programok mind a kétszáz településen 10 órakor kezdődnek népviseletes felvonulással, népdalok éneklésével, majd a helyi egyházi vezetők megáldják a jelenlévőket. Minden helyszínen elhangzik Csoóri Sándor A faparázs a hóra kivilágít című verse, ezt követően közösen eléneklik az “Akkor szép az erdő, mikor zöld” kezdetű népdalt, majd a Pál István “Szalonna” által összeállított dallamokra minden közösség eltáncolja saját tájegységének csárdását. A szervezők ezzel is megemlékeznek az előtt, hogy a csárdás tavaly decemberben felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökségének nemzetközi listájára.

A köszöntők után mesterség bemutatókkal, műhelyfoglalkozásokkal, néptánccal és népzenei gálaműsorral várják az érdeklődőket, végül minden helyszínen táncház zárja a programot – közölték.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.