Folytatódnak az ingyenes koncertek a Tabánban, megnyílik a Mesterségek Ünnepe a Várban

Vasárnap számos kiemelt programmal – közöttük a Retro Tabán újabb ingyenes koncertjeivel, a Panorama Classicallal és a Szabadrét Fesztivállal, valamint a Mesterségek Ünnepével is – várják az érdeklődőket a Szent István Nap rendezvénysorozat második napján – közölték a szervezők.

 

A Retro Tabán vasárnap esti fő fellépője Szikora Robi és az R-GO lesz, előttük pedig Roy & Ádám, valamint a Ladánybene 27 áll színpadra.

A Panorama Classical ezúttal is a lágyabb dallamok kedvelőit szólítja meg: a Filozófusok kertjében először Fazekas Gergely tart Dalszerelőműhelyt, ahol Taylor Swift titkát boncolgatja, majd fellép a Magyar Honvédség Budapest Helyőrség Zenekar, interaktív gyerekműsort tart a Danubia Ütőegyüttes, és lesz Hangszersimogató is, középpontban a fúvósokkal.

A Szabadrét Fesztiválon ezúttal is déltől este 10-ig lehet szórakozni pokrócon ücsörögve vagy táncolva az Erzsébet téren: a zenéket egyebek mellett Meter Makto, Metha és Lotfi Begi keverik.

A Szentháromság téren és a Dísz téren is változatos programokkal, nemzetközi fellépőkkel és kiállítókkal várja a látogatókat a Mesterségek Ünnepe.

A Szent István Nap programjaival kapcsolatos részletes információk a folyamatosan frissülő www.szentistvannap.hu weboldalon és az ünnepségsorozat hivatalos mobilalkalmazásában olvashatók.

(A kép illusztráció.)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.