Rágcsálóirtás Budaörsön

(Budaörs, 2025. augusztus 5. – Budaörsi Infó) Korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, hogy a 4. számú választókörzetben több helyen láttak rágcsálókat az elmúlt időben.

 

 

Dr. Tóth Ferenc a körzet önkormányzati képviselője lakossági panaszok miatt jelezte a problémát, és már visszajelzést is kapott az érintett területekkel kapcsolatban.

 

A rágcsálók irtását végző cég megállapításai:

„Budaörs közterületén ezer feletti a kihelyezett patkány etető bobozok száma, melyeket folyamatosan ellenőrzünk, szükség szerint feltöltünk irtószerrel.

A kollégák végig ellenőrizték a kérdéses területet.

🐀 Átlós utca: – Budapesti út felől, az Erdélyi utca környékén 4 doboz van kint. Nincs a ládákban fogyás! A ládák feltöltöttek.

🐀 Erdélyi utca: (csak 1 láda volt kint) – most végig lett dobozolva (+7 db) összesen 8 láda van jelenleg kirakva. Reméljük, hogy visszaellenőrzésnél is ott lesznek a ládák.

🐀 Budapesti út: sajnos ládát nem lehet kitenni – nincs hova – valamint csatornafedelek sincsenek a járdán, amit kezelhetnénk az adott szakaszon. Bokros részek vannak és öntöző rendszerrel van ellátva a járda melletti sáv, így itt nincs sok értelme kihelyezni ládát. Patkánynyomok sincsenek. Keresték a kollégák, de nem találtak patkánylyukat és nyomokat sem.
A játszótérre és környékére nem tehetünk ládákat.

A Budapesti útnál a környező utcákat lehet kezelni. Az Alsóhátár és a Felsőhatár utcáknál tudtuk kezelni és a Budapesti úton a csatornákat. Itt nagy a forgalom, autós és gyalogos is, ilyen helyeken nem nagyon szokott patkányinvázió lenni, hiszen a nagy zaj, jövés-menés zavarja őket. Viszont több háznál belül a magánterületen rendezetlen az udvari kerti terület, vannak építkezések és ezek a patkányok számára kedvező feltételeket biztosítanak a felszaporodásra.

🐀 Csillag utca: végig csatornáztuk. Az utcában 15 láda található. Ezt idén többször is végigjártuk, nincs bennük fogyás!

 

🐀 Továbbra is kérjük, hogy jelezzék a patkányok jelenlétét és az a célunk, hogy megakadályozzuk a szaporodásukat, csökkentsük a számukat.”

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.