Egy elfeledett fosszília újraírja az állati evolúció történetét

A Harvard múzeumának fiókjában pihent 160 évig az a lelet, amely megkérdőjelezi a tengeri eredet kizárólagosságát a korai ízeltlábúak elődeinek fejlődésében.

Egy évszázadokkal ezelőtt tévesen hernyónak, majd különféle férgeknek azonosított fosszília most a korai állati evolúció egyik kulcsfontosságú láncszemeként került újra értelmezésre. A Harvard Egyetem Összehasonlító Zoológiai Múzeumában (MCZ) őrzött példány, a Palaeocampa anthrax, amelyet 1865-ben írtak le először, hosszú évtizedekig tévesen osztályoztak. Most azonban kiderült, hogy ez az első ismert nem tengeri Lobopodia – vagyis egy puhatestű, lábakon járó élőlény, amely a férgek és az ízeltlábúak közötti evolúciós átmenetet képviseli.

A Lobopodia csoport a kambriumi időszak óta ismert, és korábban kizárólag tengeri élőlényekként tartották számon őket. Az olyan híres fosszíliák, mint a Hallucigenia vagy az Aysheaia, megerősítették ezt az elképzelést, mivel mind a Burgess-pala tengeri üledékeiből kerültek elő. A Palaeocampa anthrax újabb keletű kutatásai azonban megcáfolják ezt a narratívát, és arra utalnak, hogy ezek az élőlények már a karbon időszakban, több tízmillió évvel később, szárazföldi vagy édesvízi környezetekhez is alkalmazkodtak.

Richard Knecht, a Harvard Organizmikus és Evolúciós Biológiai Tanszékének volt doktorandusza, jelenleg a Michigani Egyetem posztdoktori kutatója, vizsgálatai során figyelt fel a különös fosszíliára. Először a múzeum ezerszámra őrzött százlábú fosszíliáit tanulmányozta, amikor egy különösen szokatlan példányon lábakat fedezett fel a test minden szelvényén. A részletes morfológiai és kémiai elemzések – köztük pásztázó elektronmikroszkópia és infravörös spektroszkópia – révén Knecht és kollégái bebizonyították, hogy a Palaeocampa nemcsak Lobopodia, hanem egyúttal a legrégebbi és első ismert nem tengeri képviselője ennek a csoportnak.

A testét borító közel ezer serteszerű tüske – melyek végén méreganyagra utaló kémiai nyomokat is kimutattak – arról tanúskodik, hogy ez a négy centiméteres élőlény mocsaras, édesvízi környezetben élt, ahol a tüskék fontos védelmi funkciót láthattak el. Mindez különösen érdekes a legközelebbi ismert rokonához, a kambriumi Hadranax-hoz képest, amely csupasz testtel a mélytengerekben mozgott, és hosszú tapogatókkal tájékozódott. A Palaeocampa ezzel szemben sűrű, tüskés borítással rendelkezett, valószínűleg vak volt, és akár félig szárazföldi életmódot is folytathatott.

A fosszília újraértelmezése nemcsak a Lobopodia csoport evolúciós idővonalát tolja ki, hanem új fényt vet a Montceau-les-Mines franciaországi lelőhelyre is, amelyet korábban tengeri eredetűnek gondoltak. Az új adatok alapján azonban világossá vált, hogy az egykori lelőhely valójában édesvízi ökoszisztémát őrzött meg, amelyben a Palaeocampa is élt. Ezzel a felfedezés nemcsak egyetlen fajt értelmez újra, hanem egész élőhelyeket és földtörténeti környezeteket is.

A tanulmány rámutat arra is, milyen fontos szerepet játszanak a múzeumi gyűjtemények a tudományos kutatásban. A fosszíliát több mint egy évszázadon át egy fiókban tárolták, alig néhány méterre attól az irodától, ahol a neves evolúcióbiológus, Stephen Jay Gould dolgozott. Gould a kambriumi életformák népszerűsítője volt, ám a Palaeocampa – minden jelentősége ellenére – rejtve maradt előle. Ez a felfedezés emlékeztet arra, hogy a tudományos áttörések gyakran nem új leleteken, hanem a meglévők újraértelmezésén alapulnak, és hogy még ma is számos, félreazonosított kincs rejtőzhet a világ múzeumaiban, amelyek alapjaiban formálhatják át az evolúcióról alkotott képünket.

A kép csak illusztráció.

facebook:

0 Komment