A járműből már kiszabadult a sofőr, de mellkasi fájdalmakra panaszkodott. A rendőr biztonságos helyre segítette a férfit, megvizsgálta az állapotát, és kizárta, hogy más is a kocsiban tartózkodna. A sofőr szerint defekt miatt veszítette el az uralmát a jármű felett. A helyszíni jelek és a férfi viselkedése alapján azonban a rendőr ittasságra gyanakodott, amit a későbbi mérések meg is erősítettek.
A kolléga biztosította a forgalmat is balesetveszély csökkentése érdekében, és eltávolította a törmelékeket. A tűzoltóság és a mentők kiérkezéséig folyamatosan tartotta a kapcsolatot a mentésirányítással.
A mentősök a Hatvani Kórházba szállították a férfit, ahol mellkasi és hasi sérüléseket állapítottak meg nála. A helyszínelést követően a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Káli Autópálya Alosztályának munkatársai vizsgálták a baleset körülményeit.












0 Komment