Képviselői hírek a 4. számú választókörzetből
- Budaörsi INFÓ
- 2025 július 08.
(Budaörs, 2025. július 8. – Budaörsi Infó) Az elmúlt hetekben is sok minden történt Budaörs keleti részén, a 4. számú választókörzetben.
Dr. Tóth Ferenc, a körzet önkormányzati képviselője a következőkről számolt be a Budaörsi Infónak:
Idén is sajnos gond a magánterületekről a közterületre, járdákra, sétányokra kilógó, kinövő bokrok, ágak problémája, hiszen sok esetben balesetet okozhatnak, vagy éppen a járdát nem lehet miattuk használni!
Köztudott, hogy a városi rendelet szerint ilyen esetekben az út vonaláig a tulajdonosnak kell eljárnia.
Elsőre egyszerűnek tűnhet, hogy csak le kell csapkodni a kilógó bokrokat és kész! Igen, ez lenne a tulajdonos feladata, de nem másnak!
A rendelet szerint első menetben jelezni kell a jegyző felé a panaszt a problémás helyszín megadásával.
Majd az illetékes szakiroda helyszíni szemlét tart és ha valóban indokolt az eljárás, akkor ügyfélbarát módon elsőre egy udvarias, de határozott levélben határidő kijelöléssel felszólítást küld a tulajdonosnak azért, hogy legyen szíves vágja vissza a bokrokat, seperje össze a leveleket az előtte fekvő járdán stb. Ha nem vezet eredményre ez az európai megoldás, akkor jön a szabálysértési eljárás, így a jogi út, azonban a legtöbb esetben szerencsére már a felszólítás is eredményre vezet!
Nagyon sok ilyen ügy van, de a szakiroda kéri, hogy aki ilyet tapasztal a városban az jelezze az igazgatas@budaors.hu vagy a jegyzo@budaors.hu címekre, de persze nekem is lehetséges megírni.
Történt sajnos szomorú ügy is.
Lakossági kérésre az Aradi utcai kutyafuttató környékén nem régen kikerült egy új pad, azért, hogy az idősek, rászorultak de egyébként is bárki megpihenhessen. Sajnos az ülőalkalmatosság alig pár napon belül rongálás áldozata lett. Tényleg érthetetlen, hogy miért kell barbár mód összefirkálni egy padot, ami mindenkié. Azon nyomban ismét a BTG lefestette és a cikk megjelenésekor egyelőre még rendben van, reméljük, hogy így is fog maradni.
Elkészült a körzetemben a Szellő utca és a Szellő köz kereszteződésében az új forgalomlassító. A folyamat lakossági kérésre indult meg. A környéken mindenki szavazhatott róla és messze a többség támogató volt.
Külön köszönet annak a két lakónak, aki megengedte, hogy előttük történhessen a telepítés hiszen a hanghatásokat, lassításokat nekik kell elviselniük.
Kérem, hogy a jövőben is keressenek elérhetőségeimen kérdéseikkel, kéréseikkel ötleteikkel és tanácsaikkal.
(Budaörsi Infó)
facebook:












0 Komment